TÜNDÉRPAKK KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY
Kiemelt példamutatás a hátrányos helyzetű közösségekért díj 2020.
A Zuglóban működő Tündérpakk Közhasznú Alapítványt a segíteni vágyás hívta életre.
A Tündérpakk Alapítvány 2016 júniusa óta működik, de a hivatalos bejegyzés 2017.01.24-én történt meg.
Két Édesanya álmodta meg és önkéntesen, fáradhatatlanul dolgozunk azon, hogy az országszerte bajba jutott családokon, nehéz élethelyzetbe került embereken, mélyszegénységben élő gyermekeken segítsünk, tartós élelmiszerrel, tárgyi adományokkal, babaápoló termékekkel, ruhákkal. Tevékenységünket közérdekű karitatív munkaként végezzük ellenszolgáltatás nélkül, mellette gyermekeket nevelünk, családunk és munkánk van.
A segítséget két területen is szívesen fogadjuk: egyrészt tárgyi adományokkal, másrészt az Alapítványunknak elutalt összeg formájában, melyet mi tárgyi adományokra fordítunk, illetve a vidéki falukba, városokba szállítást finanszírozzuk.
Mindenki saját szabadidejét feláldozva, család és munka mellett segíti az alapítvány munkáját. Önkéntes segítséget nyújtunk a mélyszegénységben élő vagy segítségre szoruló családok részére.
Az adományokért saját autóinkkal megyünk és a raktárunkba szállítjuk, ahol további önkénteseink segítségével gondosan átválogatjuk, majd csomagokat állítunk össze korra és nemre való tekintettel a családok és intézmények igényei szerint, amelyekbe ruhanemű, tisztasági szerek, tartós élelmiszerek, játékok, használati tárgyak és egyéb adományok kerülnek.
Az évek alatt sokan csatlakoztak hozzánk önkéntesnek, mára 50-en segítik munkánkat. Feladataik közé tartozik, hogy összegyűjtik, válogatják és összekészítik a felajánlásokat, majd elszállítják és átadják a családoknak. Van egy utánfutó az Alapítvány tulajdonában, amellyel a felajánlott adományokat, bútorokat vidéki agglomerációba is el tudjuk juttatni, így tevékenységünk az egész országra kiterjed.
Kapcsolatot ápolunk más civil szervezetekkel, hogy tapasztalatokkal segítsük egymás munkáját és közös projekten belül támogassuk a rászorulókat, továbbá kapcsolatban állunk hivatalos szervekkel és a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjaival is:
-
- védőnők, háziorvosok,
- kórházak gyermek- és újszülött-osztályai,
- családsegítők, családgondozók,
- gyermekvédelmi szakemberek,
- napközbeni- és szociális ellátást nyújtó intézmények.
Az Alapítványra az internet segítségével lehet rátalálni, de az adományt kérők közt futótűzként terjed a jó hírünk, és igyekszünk mindenkinek segíteni.
-
- március 17-én laptop felhívásunkra a teljes időszak alatt kb. 50 felajánlás érkezett. Budapesten belül kapta 2, 4, 13, 14, 15. kerület, Érd, Eger, Novajidrány
- tartós élelmiszer osztás szervezetten 700 családnak, ami 1900 főt érintett. Ebből 1030 fő gyermek.
Azért mondom, hogy szervezetten, mert nem dokumentáltuk, hogy mennyi egyéni megkeresésre reagáltunk: pl.
• 18. kerületből ágyhoz kötött férfi keresett meg, akinek futárral küldtünk élelmet;
• 14. kerületből 2 idős néninek vitt a szomszédjuk csomagot;
• szintén Zuglóban ünnepnapon szaladtam el a lányom laptopjával, hogy a gyermek tudjon tanulni;
• Parádon, Terézvárosban és a 13. kerületben 3 lakást rendeztünk be A-tól Z-ig, mert üres lakásba költöztek 1 vagy több gyermekkel családok vagy egyedülállók.
• Egy középkorú pár Budapestre jár fel onkológiai kezelésre Siklósról, ezért el tudtak jönni tartós élelmiszerért a raktárba
• Egy cukrász felajánlotta, hogy készít rászoruló családoknak pár tortát. Volt köztük hármasiker szülinapos, de olyan család is, akiknek leégett a házuk és csak egy üzenetet szerettünk volna a kemény mindennapokra, hogy ne csüggedjenek, segítünk.
-
- Csináltunk többször a facebook-on minket megkeresők között egy csoportos osztást a raktárban. 25 családot érintett ez. Volt köztük egyedülálló idős ember, vagy daganatos beteg a gyermekével, de akadt hajléktalanságból talpraállt nyugdíjas is.
- Hajléktalan szállóra mindig viszünk ruhát. Most rengeteg ágyneműt, törölközőt, szájmaszkot, gumikesztyűt is tudtunk biztosítani.
- A Kórházakra is nagy fókuszt helyeztünk. A hasmenéssel küzdő idősektől kezdve, a mosógép nélkül maradt újszülött osztályon át, a szopipárnáig mindent vittünk. Bajcsy, Uzsoki, Margit Kórházak. 6 hete rendeltünk 5 db csecsemő kocsit is, amire még várunk.
- Új együttműködések alakultak ki családsegítő központokkal, amire nagyon büszkék vagyunk. Egy kerület a segítségnyújtásunk után végül nem lett partnerünk, amit a családok miatt sajnálunk.
- Élelmiszert osztottunk:
Bp-en belül: 4, 6, 13,14, 15.kerületben, Hős utca, Jó Pásztorok Otthon
Érd többször
Erdőkertes
Eger
Galgagyörk
Püspökhatvan
Kerecsend
Kecskemét
Gönc
-
- Már kaptak adományt és még közeljövőben tervben is van Fáj község, Tápióbicske, Gönc
- Családok Átmeneti Otthonával több helyen is jó kapcsolatot ápolunk. Ha szólnak, hogy kiságy vagy babakocsi kell, egyből segítünk. 4. ker, 14. ker, Biztos Kezdet Házak
- Idősek Otthona 15. kerületben egy hagyatékból kapott a nyugdíjasok rehabilitációjához sok segítséget, amiket végül kegyeleti okokból nem tettünk fel a facebookra.
- Rengeteg bútor felajánlást kapunk, amit sokszor csak azért nem tudunk kivitelezni pl szekrénysornál, mert nincs emberünk, aki pakolja, szállítja. Önkénteseknek mindig nagyon örülünk!
Terveink:
-
- A tárgyi adományokat rendszeresen szeretnénk borsodi falvakba eljuttatni
- Önkéntesek, cégek együttműködésével szeretnénk a bútor szállítást fejleszteni. Nagyon sokan kidobják a megunt, de jó állapotban lévő bútoraikat, pedig más üres lakásban él, földön alszik.
- Vidéken is szeretnénk még több együttműködést kiépíteni, így ha érkezik felajánlás pl. Noszvajról, akkor most is tudtuk az egriekhez irányítani őket.
- Szeretnénk, ha minél több kis-közép- és nagyvállalkozó a közeli lejáratú dolgokat inkább felajánlaná. Nemcsak élelmiszerre gondolok, hanem egy szobafestékre, ami az önkormányzati lakások tulajainak kincs. Vagy akár bébiételre, teára, kozmetikumra, csokoládéra, fűszerekre, bármire.
Úgy gondoljuk, hogy minden gyermeket megillet az egyenlő bánásmód, függetlenül attól, hogy milyen anyagi körülmények közé születik. Tenni szeretnénk a kirekesztettség, az elszigetelődés ellen azáltal, hogy például a várandós kismamák és családjuk részére adományosztás útján a baba érkezéséhez szükséges tárgyi feltételeket biztosítjuk, ezáltal a szociális tényezők is jelentősen javulnak az újszülött és családja számára.
A kórházak újszülött és koraszülött osztályainak támogatásával az volt a célunk, hogy jobb körülményeket és feltételeket biztosítsunk a megszületett babák és szüleik számára, ezáltal nagyobb esélyük van az egészséges gyermekkorra, a szülők számára pedig tehermentesebbé válik a kórházi tartózkodás.
A napközbeni és szociális ellátást nyújtó intézményeknek eljuttatott adományokkal szintén azt a célt tűztük ki, hogy az itt nevelkedő, tartózkodó család nélküli gyermekek is megfelelő színvonalú oktatási és szórakoztatási eszközök álljanak rendelkezésre, ezzel is segítve a fejlődésüket mind szociális, mind egyéb téren.
A kisebbségi roma szervezetekkel való együttműködés célja a hátrányos helyzetben élők integrációjának elősegítése azáltal, hogy minden második hónapban 3,5 tonna adományt (ruhanemű, tartós élelmiszer, képességfejlesztő játékok, iskolaszerek) juttatunk el egy BAZ megyei szegregátumba. A helyi családsegítő és védőnői szolgálattal karöltve próbálunk tenni azért, hogy a mélyszegénységben élő gyermekek és családjaik számára nélkülözhetetlen anyagi eszközök elérhetővé váljanak.
Önkéntesek bevonásával érzékenyítjük és tájékoztatjuk a társadalmat, hogy megismerjék az adományozás megfelelő formáját; észrevegyék a segítségre szoruló egyéneket közvetlen környezetükben és képesek legyenek felmérni mire van szüksége a rászorulóknak, ezzel erősítve a társadalmi összefogást.
http://tunderpakk.hu/
https://www.facebook.com/tunderpakk/?ref=br_rs
https://www.instagram.com/tunderpakk/?hl=hu