A Tiszta Erdőkért Egyesület Mutass jó példát kampányA Tiszta Erdőkért Egyesület

Szilágyi Péter, az egyesület elnöke

 

Mikor alakítottátok meg a Tiszta Erdőkért Egyesületet és mi volt az elindító gondolat, amiből kiindult?

Péter: A Tiszta Erdőkért Egyesület alapszabályát a 2017 május 12.-én megtartott alakuló közgyűlésen fogadtuk el.

A természet csodáit és annak megőrzését elősegítő közösségi, erényetika alapú gondolkodásmódot szeretnénk visszahozni, ami régen megvolt. A túlzott szemetelés jelenségeinek okait meg kell találni, rámutatni arra, hogy a környezeti probléma gyökere elsődlegesen szemléletbeli és nem technikai.

Az ember nem kisebb feladatot kapott a világban, minthogy viselje gondját és őrizze meg, vigyázzon arra a környezetre, ahová helyeztetett, s amely egyben az életteret jelenti számára.

Az erdővel való törődés, a tisztaság megőrzése a közösségi, közjó alapú szemlélettel függ össze. Közös kincsünk a tiszta erdő, Somogy Magyarország kertje.


Melyik területen vállaltok kiemelt szerepet az erdők tisztaságáért és miért erre esett a választásotok?


Péter:
Somogy megyében, Kőröshegyen alakultunk és itt kezdtük el az elsődleges munkálatokat.

Az együtt dolgozók és a témában munkálkodni szándékozók úgy gondolták, hogy az egyesület megalapításával elkezdődhet egyfajta keresztény buzgóság a természet védelme érdekében és ezért jött létre egy önálló természetvédelmi munkacsoport. A csoportunk aktivizál, cselekvésre sarkall minden jó szándékú embert, hogy tevékenyen vegyék ki részüket az erdők szeméttől, lerakott törmelékektől és egyéb illegálisan odahordott, nem oda illő dolgoktól való megtisztításában. Az erdő nem szemétdomb.

 

Egy-egy közös szemétszedésre miképp aktivizáltok önkénteseket és hogy látod, mennyire partnerek, segítőkészek az emberek egy-egy ilyen akciót illetően? Vannak vissza-visszajáró önkénteseitek?

Péter: A közös szemétszedések szervezése több csatornán folyik, jelenleg az országos Te szedd! akcióra készülünk, regisztrációnkat már elfogadták. Együttműködési megállapodásaink van a Siófoki Szakképzési Centrum iskoláival és a legtöbb Somogy megyei gimnáziummal.

Az iskola tanulói ilyenkor segítőként vesznek részt A Tiszta Erdőkért Egyesület munkáiban. Felkészítésük osztályfőnöki órán történik. Az iskolai közösségi szolgálat keretében az érintett tanulók teljesíteni tudják az 50 órás kötelezettségüket. Ilyenkor az egyesület állandó önkéntesei koordinálják a munkáikat. A fiatalok nagyon lelkesen dolgoznak és piszok gyorsak tudnak lenni. Természetesen felnőtt állandó önkénteseink is vannak, létszámuk 20-40 fő. Nagy segítségünkre több helyi vállalat is csatlakozott szemétszedő akcióinkra.

 

Nemcsak az erdőket szabadítjátok meg a szeméttől közös szemétgyűjtő akciókkal, hanem még környezetvédelmi órákat is tartotok, hogy felhívjátok a gyerek figyelmét is a környezetvédelemre. Mesélnél egy kicsit erről, hogy miként jött ez az ötlet, hogyan fogadják a diákok, a tanárok előadásaitokat és milyen változásokat tud elindítani bennük?

Péter: Az erdővel és a természet ügyével való törődés, a tisztaság megőrzése közösségi gondolkodást kíván meg, a közjó iránti felelősség különösen előtérbe kerül, ha ezen a téren mozgunk.

Ennek jegyében az interaktív környezetvédelmi óráink a szabadban történnek. A gyerekek mindig nagy szeretettel várják ezeket az órákat, ilyenkor egy teljesen másik énüket tudják megmutatni. A fiatalok nagyon fogékonyak a környezetvédelemre és komolyan is veszik azt.

Idén először a Balatoni Hajózási Zrt. felkért minket, hogy tartsunk előadásokat Egy a természettel címen.

 

Egy nem hétköznapi projektet, mégpedig egy úgynevezett mintaerdőt is létrehoztatok, ahol diákok számára további ismereteket tudtok átadni és nemcsak átadni, hanem megmutatni is. Hogy jött ez az ötlet és miképp lehet elképzelni egy ilyen mintaerdőt és rajta keresztül a környezettudatosság, az ismeretek átadását?

Péter: Szántód legmagasabb pontján készült el és várja látogatóit a gyönyörű, csodás panorámát nyújtó Molyhos Tölgy nevű terasz közvetlen szomszédságában a mintaerdő, az állandó partnerünk a szántódi SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. által nyert pályázat keretében.

A kilátó mögött mintegy fél hektáros területen könnyű körséta közben a kihelyezett információs táblák segítségével megismerkedhetünk a honos fa és állatfajokkal. Igazi információs élmény, ajánlom mindenkinek!

A teraszról szuper panoráma nyílik a tihanyi félszigetre és a Szántódpusztai majorságra, mely most van felújítás alatt.

A szántódpusztai lovardával szemben található A Tiszta Erdőkért Egyesület irodája, mely jelenleg szintén építési terület és 2022 májusában nyílik meg mögötte a fél hektáros botanikus kert, akác kiülőkkel. Itt nagyobb társaságok is helyet foglalhatnak majd, előadások, vetítések lesznek.

 

A Tiszta Erdőkért Egyesület Mutass jó példát kampányHa egy valamit kellene kiemelni, mi a legszebb emléked a munkád során, vagy mire vagy leginkább büszke?

Péter:
Gondolkodás nélkül azt válaszolom, hogy sikerült a fiatalokat megszólítanom és bevonnom ebbe a néha fertelmes munkába.

Lelkesen jönnek az első hívó szóra mert szívügyüknek érzik a környezetvédelmet. Ennél nagyobb elismerés nem kell egy vezetőnek.

 

Többen dolgoztok az egyesületben, többen álltak küldetésetek mellé. Hogy látod, melyek azok az alapvető, pozitív értékek, melyek támogatják a Ti sikereiteket, illetve a csapatotok, küldetésetek sikerét és miért fontosak ezek a munkátok, akár életetek során?

Péter: Itt az anyatermészetben minden jellegű takarítási munka felemelő élményt jelent, pozitív energiák jönnek. Érzed, látod és tudod, hogy ma is tettél valamit a föld megmentéséért.

Volt olyan önkéntesünk, aki a 60-ik születésnapján jött el, velünk és a szemeteszsákok között ünnepelte. Rettenetesen aktív hölgy volt, nem felejtem el. A fiatalok számára mindenképp egy életre szóló élményt nyújt, aki egyszer eljön velünk, csatlakozik hozzánk, ha csak egy alkalomra is soha nem fog az erdőben szemetelni és lebeszél erről másokat is. Bárcsak előbb kezdhettük volna.


A Te meglátásod, tapasztalataid szerint, segíthetnek a jó példák, a példamutató élettörténetek az életben, hogy sikeresebbek, boldogabbak, eredményesebbek, vagy akár könyezettudatosabbak legyünk? Esetleg volt olyan, hogy Téged inspirált más ember, emberek élete, élettörténete, példamutatása?

Péter: A jó példák, a példamutatás alapvetően fontos az emberiség életében. Az emberi természet egyik legfőbb sajátossága az erkölcsiség. Mi különbséget tudunk tenni jó és rossz között. Már az ókorban kialakult az erkölcs filozófiai tudománya, az etika.

Az erkölcs – morál – elnevezés valójában csak annyiban különbözik az etika elnevezéstől, hogy az utóbbi inkább az elvont fogalmiság síkján létezik, az erkölcs pedig a mindennapokban megvalósuló gyakorlati viszony a helyes magatartás normáihoz, szabályaihoz. A filozófusok sokat foglalkoznak az erény és a bűn kérdésével. Az erény a jó cselekvése, a bűn a rossz tettek sorozata. Mint mindenkinek, nekem is van példaképem, történetesen Kassai Lajos lovasíjász.

 

Végezetül Te, aki csapatoddal kiemelt szerepet vállaltok a környezetért, a környezet védelméért, mit javasolnál azoknak, akik szeretnének hasonló felelősséget vállalni? Hogy kezdjenek bele, hogy fogjanak hozzá és mi az a nézőpont, ami hosszútávon segítheti egy ilyen küldetés megvalósítását?

Péter: Meg kell találni azt a pár dolgot az életedben, ami igazán érdekel – tudom, ebben a változó világban – és a körülmények miatt – ez nem mindig sikerül, de térjünk csak vissza egy pillanatra a körülményekre.

Azokat valójában Te alakítod.

Keress egy hozzád közeli erdőt és minden nap csak öt perccel többet sétálj benne egyedül. Megfogod kapni a választ, ebben teljesen biztos vagyok.

Ezek mellett természetesen mi is folyamatosan várjuk az új önkénteseinket szemétszedő akcióinkra!

 

Jelölve az alábbi díjra:

Kiemelt példamutatás a környezetvédelemben

 

Kapcsolat

Virágozz és Prosperálj Alapítvány
1165 Budapest, Rezgőfű u. 1.
Tel. 06 70 7761917
E-mail: info@mutassjopeldat.hu

Kampány célja

Divatba hozni az értékeket a társadalomban azáltal, hogy egyre többen állunk ki azon pozitív értékek fontosságáért, melyek a valódi boldogság és sikeresség alapjai.

© 20120. Minden jog fenntartva - Mutass jó példát kampány - Virágozz és Prosperálj Alapítvány - Adatkezelési tájékoztató