Adománytaxi Alapítvány

Tamás: Körülbelül 5-6 éve foglalkoztam informális oktatással, önkéntességgel, mikor 2015-ben a menekültválság elérte Budapestet. Épp Izraelben önkénteskedtem egy csapattal, és nagyon benne voltam, hogy jó lenne valami saját ötlet, kezdeményezés, amivel tehetek a társadalomért, és ami nekem is célt ad. Persze, mikor kiposztoltam az Adománytaxi ötletét, fogalmam se volt, mi lesz belőle, csak örültem, hogy megléptem. Aztán a poszt terjedése hamar világossá tette, hogy nagy igény van a Taxira, szóval nyitottam egy Excel táblát és elkezdtem felírogatni az adománnyal jelentkezők adatait, majd pár nappal később 1-2 baráttal egyszerűen elkezdtük csinálni. Beültünk a kocsiba és elmentünk az emberekhez mindenféle cuccért, ami nekik már nem kell, de szívesen odaadnák másnak. Nem volt semmink. Se stratégia, se infrastruktúra, se pénz. Csak az adrenalin, hogy van valami új dolog, amire a jelek szerint hatalmas az igény.

Ahogy valljátok, az Adománytaxi egy fúziós kezdeményezés, amely a szociális ellátás, a közösségépítés és a társadalmi érzékenyítés elemeit ötvözi. Ez igen komplex cél. Mesélnél erről egy kicsit bővebben, és arról is, hogy ez miként valósul meg a hétköznapokban?

Tamás: Mikor elkezdtünk tudatosabban foglalkozni a szervezetfejlesztéssel, hamar világossá vált, hogy nem szeretnék kizárólag adományokkal foglalkozni. Egyrészt azért, mert önmagában sosem voltam (és ma sem vagyok) a klasszikus adományozás híve, másrészt azért, mert tudtam, hogy hosszútávon nem elégítene ki, ha csak fel-alá autóznánk, mint valami szállítmányozó cég. Arra gondoltam, hogy ha már ennyit utazunk, miért nem viszünk magunkkal embereket is, hogy lássák, hová kerülnek az adományok, kik élnek ott és hogyan. Így lett a koncepció alapeleme, hogy ne csak igényeket kössünk össze, de embereket is. Gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy az adományutak lebonyolításához különböző helyről érkező önkénteseket vonunk be, legyen szó az adománypiacok előkészítéséről, egy gyerekfoglalkozásról, a teherautó vezetéséről vagy egy Facebook poszt megírásáról. Etikailag és hatás tekintetében is káros, ha az önkéntesek csak passzív megfigyelői az eseményeknek, fontos, hogy bevonjuk őket és valódi kapcsolat alakuljon ki köztük és a támogatott fél között.

Fantasztikusan jó látni, hogy milyen sokan csatlakoznak hozzátok, mint önkéntesek. Hogy látod, melyek a legfontosabb emberi értékek, melyek támogatták a Ti sikereiteket, illetve küldetésetek sikerét?

Tamás: Azt hiszem alapvetően mindenkiben ott lapul a szolidaritás, csak épp a rendszer, amiben élünk kiöli belőlünk, pontosabban nem engedi, hogy előjöjjön. Az Adománytaxi ezt az ösztönt kaparja elő. Egy nagyon egyszerű dologgal csaljuk be az embereket, mégpedig azzal, hogy házhoz megyünk és megkönnyítjük nekik a jótékonykodást. Ezzel máris teljesítették az első szintet. Innen akarva-akaratlanul bevonódtak a munkánkba. A szolidaritás mellett a legfontosabb érték számunkra a fenntarthatóság, társadalmi és környezeti értelemben is. Előbbinek feltétele, hogy az emberek törődjenek egymással, ezt szolgálja, amiről már beszéltünk. Utóbbi érdekében pedig egy olyan rendszert próbálunk kiépíteni, amiben minden adomány megtalálja új gazdáját és a lehető legkevesebb pazarlás, újra fel nem használás történik. Ez egyre többeknek fontos szerencsére, különösen az érzékenyebb, iskolázottabb rétegekben, akik talán az adományozóink jelentős részét képezik. Ennek ellenére, nem mondanám, hogy optimista volnék az egyre növekvő zöld mozgalom erejével.

A Te meglátásod, tapasztalataid szerint, segíthetnek a jó példák, a példamutató élettörténetek az életben, hogy sikeresebbek, boldogabbak, eredményesebbek legyünk? Esetleg volt olyan, hogy Téged inspirált más ember, emberek élete, élettörténete, példamutatása?

Tamás: A jó példa szerintem mindig ragadós, ahogy a rossz is. Én a Taxi mellett több éve önkénteskedem a Haver Alapítványnál is. Zsidó identitásról beszélünk iskolásoknak, hogy a saját példánkkal mutassuk meg, hogy nem minden zsidó öreg, gazdag és pajeszos. Ahhoz, hogy a fejekben változás legyen az előítéletek kapcsán, személyes tapasztalatok kellenek. Az, hogy ezek segíthetnek-e a boldogulásban már összetettebb kérdés. Sokaknak adnak erőt a jó példák, nem véletlen olyan népszerű ma a motivációs beszéd műfaja, például amikor egy szegénységből kitörni tudó ember visszamegy a saját közösségébe előadást tartani. Természetesen ez nagyon kevés, és nem tudja pótolni a lehetőségek hiányát, de az arc, a történet adhat némi inspirációt, és sokaknak van, akinek csak ennyi kell, hogy változás történjen.

Az adományok rászorulókhoz való eljuttatása mellett elindítottátok a Taxi Turit is. Elmesélnéd, hogy mi pontosan a Taxi Turi és milyen célt tud szolgálni?

Tamás: Ez tulajdonképpen egy egyszerű jótékonysági vásár, egy second hand shop. A több tonna ruhaadományból önkénteseinkkel folyamatosan válogatjuk a legegyedibb darabokat, amikből ilyen turikat szervezünk különböző eseményeken. Ez az adományok minimális része (legfeljebb az 1%-uk). A vásárlással a működésünket lehet támogatni. A forrásteremtésen túl az a célunk vele, hogy felhívjuk a figyelmet a fenntartható divat fontosságára, arra, hogy a világon semmi értelme új ruhákkal terhelni a környezetünket, miközben mindent találni használtan, amire csak szükségünk lehet. Mi kifejezetten a különleges, egyedi darabokra megyünk rá, és a belvárosi közönséget célozzuk meg.

A fentiek mellett még tovább szélesítettétek a szolgáltatási skálátokat, mégpedig azzal, hogy növeljétek a társadalmi felelősségvállalást mégpedig a vállalati szférában. Miként jött az ötlet és hogyan valósítjátok ezt meg?

Tamás: Örülök a kérdésnek, bár e téren még nem állunk olyan jól, pedig rengeteg a lehetőség. Egyre több civil szervezet kényszerül rá, hogy saját szolgáltatást fejlesszen ki, ezen keresztül pedig saját bevételhez jusson. Kizárólag pályázatokra és adományokra kevesen alapozhatnak. Ez amellett, hogy szomorú, kifejezetten hasznos, mert így egyre több vállalatot lehet bevonni, amivel növelhető a társadalmi hatás. Van, aki fizetős jógaórát, városi sétát tart vagy közös főzést csinál. Nálunk az Act On Wheels program keretében csapatépítőre, a Fa/v-AD program keretében pedig célzott adományozásra van lehetőségük a cégeknek. Előbbi egy önkénteskedéssel egybekötött vidéki adományút az egyik partnertelepülésünkre. Hasonló, mint, amit amúgy is csinálunk. Utóbbi egy egyszerű, átlátható, célzott adományozás, ahol a cégek előzetes igényfelmérés után segíthetnek egy közösséget, akár személyre szóló karácsonyi ajándékokkal a gyerekeknek, akár általános élelmiszercsomagokkal a legveszélyeztetettebb családoknak.

Milyen érzés újra és újra segíteni másokon és látni az örömöt, a mosolyt az arcokon, és milyen érzés a másik oldal, megtapasztalni, hogy sorra csatlakoznak ismerősök és ismeretlenek egyaránt küldetésetekhez és segítik céljaitok elérését?

Tamás: Lehet furcsa, de nekem nagyobb öröm látni az utóbbit. A komfortzónájukból kilépő embereket, akiknek életre szóló élményt adunk sokszor, és akik talán a mi útjainktól válnak aktívabb, felelősebb állampolgárra. Ez pedig többet ér minden adománynál. Nyilván a rászorulók szemszögéből az a cipő, vagy lábas a fontos, ami megkönnyíti az életét, de mi szeretnénk nagyban gondolkozni, és nem csak tüzet oltani.

Mi az, amire leginkább büszke vagy, vagy mi az, ami leginkább szívet melengető számodra az Adománytaxi életében, ha egyáltalán lehet így egy-egy dolgot kiemelni?

Tamás: Talán, amiről az előző kérdésben is szó volt. Amikor látok aktívvá és elkötelezetté válni egy embert, vagy amikor látom, hogy egy vidéki út élménye tényleg elgondolkodtatott valakit. A napokban volt a 100. utunk, ennek apropóján nagyszabású közösségi adománygyűjtő kampányba kezdtünk. A kampányoldalon 100 olyan önkéntes, támogatott, partner osztja meg a tapasztalatait, akik tudják már, mit jelent Adománytaxizni. Elképesztő mennyiféle megközelítésből írták le az emlékeiket, véleményüket. Erre tényleg büszke vagyok, mert megmutatja a munkánk sokszínűségét és azt, hogy mennyivel többről szól a Taxi, mint az adományokról. Szintén büszke vagyok arra, hogy egy sikeres szervezetet tudtunk építeni a semmiből, és hogy ehhez kitanultunk szinte mindent, ezt nem látják az emberek, ez a háttérben van, pedig a munka 800/0-a az irodában zajlik.

Vannak-e további már lefektetett terveitek a közeljövőre vonatkozóan az Adománytaxival, illetve hogyan lehet Titeket támogatni, vagy segíteni Nektek, ha valaki örömmel állna küldetésetek mellé valamilyen formában?

Tamás: Tervek mindig vannak, a kelleténél jóval több néha. Sok mindent akarunk, de a földön kell maradni, és mindig megvizsgálni, mit bír el a szervezet, a mi kapacitásunk. Évek óta küzdünk, hogy egy nagyobb bázist találjunk, amely nem csak raktárként, de multifunkcionális közösségi térként is szolgálhat. Itt elkezdhetnénk diákokat fogadni a kötelező közösségi szolgálat keretében, de céges csapatépítőket és támogatói eseményeket is tudnánk tartani. Ami Budapesthez kötődik még az a Taxi-Turi állandó verziójának létrehozása a belvárosban egy kis támogatói bolt formájában, de persze vidékre is vannak izgalmas terveink. Az állandó tárgyi adományozáson túl, ha valaki a szervezet működését segítené, a honlapunkon megtalálja a lehetőségeket. Mindig örülünk például, ha valaki kisbusszal, teherautóval tud besegíteni. Akár egyszeri, akár rendszeres formában. Ugyanez igaz persze a pénzbeli támogatásra is. Szeretnénk, ha egyre többen állnának mellénk rendszeres támogatóként, akár kis összegekkel is. A céges együttműködéseknek is nagyon örülünk.

Végezetül Te, aki csapatoddal ekkora összefogást varázsoltál, mivel inspirálnád azokat, akik hasonló felelősséget szeretnének vállalni a társadalomért vagy egy közösségért, de még nem indultak el ezen az úton, még nem tették meg az első lépéseket álmaik felé?

Tamás: Szerintem fontos, hogy ha van egy új ötlet, annak mindig legyen létjogosultsága. Az önmegvalósítás is fontos, de ha nincs rá kereslet, igény nehezen fog működni. Én rengeteg mindenben részt vettem az elmúlt 10 évben, soha semmire nem mondtam nemet. Mentem képzésekre, utcai eseményekre, külföldre, vállaltam mindenféle munkát. Mind hasznos volt, mind szélesítette a látóköröm és persze adott egy objektívabb gondolkodást, amolyan képességet, hogy a ’big picture’-t lássam. Fontos, hogy olyan embereke legyenek mellettünk, akik hitelesek és akik hisznek a célban, az megfizethetetlen.