Cekker Bolt Mutass jó példát kampányCekker Bolt

Kálmán Veronika, a Cekker bolt megálmodója és tulajdonosa

 

Mikor és miként jött az ötlet, hogy létrehozd a Cekker boltot Debrecenben, melyben műanyag hulladékoktól mentesen lehet vásárolni?

Veronika: 2014-ben kezdtem el álmodozni egy saját üzlet nyitásáról. Akkor még nem tudtam pontosan mivel szeretnék foglalkozni, de abban biztos voltam, hogy egy különleges dolgot szeretnék véghezvinni, amellyel nem csak a saját életemet és környezetemet, de a leendő vásárlóim törekvéseit is megkönnyítem. Amikor külföldön rátaláltam egy csomagolásmentes boltra, akkor kezdett el körvonalazódni a bolt ötlete. 2017 októberében hazaköltöztem Magyarországra és 5 hónapnyi tervezés és készülődés után megnyitottam a Cekker boltot.


Cekker Bolt Mutass jó példát kampányMiért épp Cekker bolt lett a neve boltodnak?

Veronika:
A cekker nagymamáink, dédnagymamáink közkedvelt piacra járós táskája volt. Az a hálós bevásárló szatyor, ami üresen kis helyen is elfér, teher alatt hatalmasra nyúlik és több kilogrammnyi súlytól sem szakad el. Ezt szerettem volna visszahozni a köztudatba.


Egyik célod a környezettudatos vásárlás népszerűsítése és a műanyag hulladékok mennyiségének csökkentése. Miképp tudod ezt megvalósítani boltoddal és hogy látod, mennyire nyitottak az emberek efelé a vásárlási stílus vagy életmód felé?

Veronika: A boltban megtalálható termékek ömlesztett kiszerelésben érkeznek. Az üzletbe belépve nem találsz műanyagba csomagolt termékeket, minden azonnal eléd tárul, a polcokon sorakozva várják, hogy megcsodáld őket.
Mivel nincs felesleges csomagolóanyag, nincs kötelező vásárlási mennyiség. Mindenből annyit veszel, amennyit szeretnél. Feltöltheted a teljes készletedet, de vásárolhatsz csak egy étkezéshez elegendő mennyiséget is. Utóbbival az élelmiszer pazarlás ellen is teszel.
Alapvetően nyitottak az emberek, az évek alatt nagyon sokan keresték fel a boltot és lettek törzsvásárlók. De sajnos még mindig csak a lakosság kis része mutat valami féle érdeklődést.


Hogy lehet elképzelni egy ilyen boltban a vásárlást, ha valaki először kerekedne fel? Mire figyeljen, mivel készüljön?

Veronika: Érdemes felkészülten jönni, tervezd meg a vásárlásod, írj bevásárló listát, készítsd össze a tárolóidat. Ne ess kétségbe, ha felkészületlenül érkezel vagy nincs elég tárolód. Ebben az esetben örömmel adunk kölcsön egyet, de csomagolunk papírtasakba is. Ha pedig tartósan szükséged lesz egy újabb vászonzsákra, akár meg is vásárolhatod nálunk.


Milyen típusú termékeket lehet nálatok kapni és milyen termelők termékeit részesítitek előnyben, ha van ilyen?

Veronika: Termékeink között megtalálhatóak: aszalványok, kávé, szálas teák, gabonák, magvak, hüvelyesek, hidegen sajtolt olaj, termelői méz, szörpök, chipsek, édességek, száraztészták, mosó- és tisztítószerek és eszközök, natúrkozmetikumok, szendvicscsomagolók, kenyeres zsákok, textil zsebkendők és szalvéták.
Ezek nagy része az országon belülről érkezik, termelők és kézművesek portékái, akikkel közös értékrendet képviselünk.


Cekker Bolt Mutass jó példát kampánySzámos alkalommal vesztek részt kézműves vásárokon. Milyen érzés egy ilyen vásárokon részt venni, kitelepülni és hasonló, környezettudatos cégekkel és magánszemélyekkel találkozni, nézőpontokat cserélni? Illetve miért érdemes hétköznapi emberként, akár családként kilátogatni rá?

Veronika: Ezekben a vásárokban mindig olyan termelőkkel és kézművesekkel találkozunk, akiknek ugyanolyan fontos a fenntarthatóság. Mindegyikünk a vállalkozásához mérten teremti meg a lehetőséget a vásárlók számára. Visszaváltják az üres üveget, az eldobható csomagolóanyagok helyett tartós csomagoló alternatívákat kínálnak, saját dobozba vagy lebomló anyagba csomagolnak. Az előállítás során természetes, vegyszermentes összetevőket használnak, amelyek felelős gazdálkodásból származnak.
Mindig tanulunk egymástól valami újat, megosztjuk egymással a tapasztalatainkat és támogatjuk egymást.
Hétköznapi emberként is érdemes ellátogatni az ilyen vásárokba, mert itt biztosan azt a minőséget kapjuk, amire számítunk. Szívvel lélekkel készülnek, nem pedig a futószalagról lehullott tömeg termékek. A kiállítók barátságosak és minden kérdésre szívesen válaszolnak. Jó érzés olyan közösségben eltölteni néhány órát, ahol hasonló gondolkodású emberekkel vagyunk körülvéve. Családként pedig azért érdemes ellátogatni, mert példát mutathatunk a gyermekeinknek.


Ha egy valamit kellene kiemelni, mi a legszebb emléked a munkád során, vagy mire vagy leginkább büszke?

Veronika:
Leginkább arra vagyok büszke, hogy sikerült valóra váltani az álmomat és megnyitni a Cekker boltot. Arra, hogy nap mint nap jó érzéssel jöhetek dolgozni, mert olyan munkát végezhetek, amivel egy élhetőbb jövőt teremthetünk.

A legszebb emlékem pedig az, amikor anyukám egy hosszabb idő elteltével újra bejött a boltba és látva a fejlődést elmondta mennyire büszke rám.


Hogy látod, melyek azok az alapvető, pozitív értékek, melyek támogatják egyrészt a Te, illetve küldetésed sikerét és miért fontosak ezek a munkád, akár életed során?


Veronika:
Nyitottnak kell lenni a változásra. A csomagolásmentes vásárlás igényel némi előkészületet, de egy kis odafigyeléssel hamar rutinná válik. Kitartónak kell lenni, mert adódhatnak váratlan nehézségek. Nem egyszerű áttérni a hulladékmentes életmódra, de apránként, fokozatosan haladva nagyobb eséllyel érjük el az általunk kitűzött célt. Nem hiába terjedt el az a mondás, miszerint: “Nem néhány emberre van szükségünk, akinek életmódja tökéletesen hulladékmentes, hanem több millióra, akiknek ez tökéletlenül sikerül.”


A Te meglátásod, tapasztalataid szerint, segíthetnek a jó példák, a példamutató élettörténetek az életben, hogy sikeresebbek, boldogabbak, eredményesebbek, vagy akár könyezettudatosabbak legyünk? Esetleg volt olyan, hogy Téged inspirált más ember, emberek élete, élettörténete, példamutatása?

Veronika: Fontosnak tartom, hogy példát mutassunk egymásnak. Az élet minden területén tanulhatunk más tapasztalataiból. A környezetvédelemben sincs másképp. Sokkal könnyebb, ha van néhány ember, akit követünk és ihletet merítünk belőlük. Nem kell mindenben egyetértenünk velük, de tudunk kihez fordulni, ha valahol elakadunk és megoldást keresünk a problémákra.
Engem konkrét személy nem inspirált, de több, a témával kapcsolatos oldal bejegyzéseit szoktam nyomon követni, ahol hétköznapi emberek napi szinten osztják meg egymással az ötleteiket és tapasztalatot cserélnek.


Cekker Bolt Mutass jó példát kampányVégezetül Te, aki elindított egy ilyen innovatív üzletet, zászlajára tűzve a környezettudatos szemléletet és annak átadását mások felé, mit javasolnál azoknak, akik szeretnének környezettudatosabb életet élni, milyen lépésekkel tudják ezt fokozatosan elérni a hétköznapokban?


Veronika:
A titok a fokozatosságban rejlik. Ne akarj mindent egyszerre, mert akkor biztos eljön az a pillanat, amikor besokallsz és megbánod, hogy belekezdtél.

Ha belevágsz az életmódváltásba, kezd az egyszerű lépésekkel:

      • Vásárolj kevesebbet!
      • Fogyassz csapvizet!
      • Használj kulacsot!
      • Készítsd el magad az ebédet!
      • Mondj nemet a műanyag csomagolásra!

Ha ezek már beépültek a mindennapjaidba, akkor folytathatod ezekkel:

      • Mindig legyen nálad bevásárló zsák!
      • Keresd azokat a helyeket, ahol saját tárolóidba tudsz vásárolni.
      • Fokozatosan cseréld le a háztartásodban előforduló környezetszennyező termékeket. Pl: mosó- és tisztítószerek, kozmetikumok (a legtöbb csomagolásmentes boltban már ezek környezetbarát változatait is be tudod szerezni)

Fokozatosan fog átalakulni az, ahogy gondolkozol a hétköznapokban. Számos zöld alternatíva fog jönni veled szemben. Fontos, hogy ne vásárolj új dolgokat addig, amíg a régieket használni tudod. Ha mindenképp újat kell venned, gondold át, tudsz-e környezetbarát alternatíva mellett dönteni.

 

Jelölve az alábbi díjra:

Kiemelt példamutatás az üzleti világban

 

Kapcsolat

Virágozz és Prosperálj Alapítvány
1165 Budapest, Rezgőfű u. 1.
Tel. 06 70 7761917
E-mail: info@mutassjopeldat.hu

Kampány célja

Divatba hozni az értékeket a társadalomban azáltal, hogy egyre többen állunk ki azon pozitív értékek fontosságáért, melyek a valódi boldogság és sikeresség alapjai.

© 20120. Minden jog fenntartva - Mutass jó példát kampány - Virágozz és Prosperálj Alapítvány - Adatkezelési tájékoztató