+276Tetszik ez a jó példa, ez a történet? Szavazz rá Te is!

Hevesi Zoltán Mutass jó példát kampány

HEVESI ZOLTÁN

A Szegedi Nemzeti Színház önkéntese

Hogy jött az ötlet, hogy a mindennapi munkád, a pékség mellett önkéntesként támogatsd a kultúrát és a Szegedi Nemzeti Színház önkéntese legyél?

Zoltán: A Talentum Alapítvány önkéntes szervezet hirdetésére jelentkeztem. 2013-ban önkéntes statisztákat kerestek az Othello-hoz, és beválogattak. Gyönyörű jelmezekben és díszletek között szerepeltünk. Bodolay Géza rendezte, és nagyon megdicsért minket a lelkesedésünkért. Persze más feladatok is adódtak nemcsak statisztaként, hanem a színházban szórólapozás, pódiumbeszélgetések szervezése és moderálása a színészekkel, vagy éppen kulisszajárás az épületben.

Mi az, ami megragadott a színház világában, hogy így elkötelezted magad felé? Hány éve mondhatod magad a Színház önkéntesének?

Zoltán: Mindig is vonzott az irodalom, a versek szeretete, a filmművészet, a színház varázslatos világa. Azt éreztem, hogy nagy örömmel végzem a feladatokat és a színházban dolgozók is hamar befogadtak bennünket. Így 2013 decemberétől mai napig végtelen boldogság itt lenni ebben a fantasztikusan szép épületben és a csodálatosan kedves emberek között.

Mesélnél arról egy kicsit, hogy miben segíted a Színház életét, mint önkéntes és ha lehet ilyet kérdezni, melyik a Te kedvenc darabod és miért az áll legközelebb a szívedhez?

Zoltán: Elsősorban a színházi önkéntesek koordinálása a feladatom. Emellett a színházba érkező csoportok körbevezetése. Színház marketing osztályának segítése, mint pl: szórólapozás meghatározott intézményekben, meghirdetett színházi rendezvényeken a nézők informálása segítése. Statisztálási feladatok.

Nagy örömömre a Szegedi Nemzeti Színház háromtagozatú színház, úgy mint: próza, opera, balett, én mind a három műfajt nagyon szeretem. Ha ki kellene emelnem a háromból egyet, akkor a balett előadásokat szoktam többször is megnézni.

Hevesi Zoltán Mutass jó példát kampányNem nehéz összeegyeztetni a mindennapi munkádat az önkéntességgel ennyi éven keresztül?

Zoltán: Ez talán a legnehezebb feladat lenne, ha nem lenne ilyen segítőkész a munkáltatóm, akivel előre egyeztetek a színházi feladataimról. Természetesen, ha ők bajban vannak betegség vagy egyéb plusz feladatok miatt, akkor azonnal hívnak, és én bemegyek dolgozni.

Egy-egy színházi darab igazi csapatmunka. Sokszor hallani, hogy egy színház inkább hasonlít egy nagy családhoz. Hogy látod, milyen értékek segítenek összetartani egy ilyen csoportot? Milyen értékekkel lettél Te gazdagabb általuk és Te milyen értékeket igyekszel átnyújtani a csapatnak?

Zoltán: Csodálatos emberekkel találkozhattam ezen 8 évem alatt, az öltöztetőtől titkárságon át az igazgatóig. Mindenki rendkívül kedves segítőkész amellet, hogy nagyon nehéz feladatokat végeznek egy-egy produkció létrehozásában. Ha valamit, akkor ezt mindenképpen megtanultam, hogy közösséget hogyan lehet erősíteni egységben tartani úgy, hogy mindenki jól érezze magát benne.

Hevesi Zoltán Mutass jó példát kampányHa ki kellene emelni egy pillanatot, eseményt a színházi életedből, mi az, ami leginkább megdobogtatja a szívedet, vagy mire vagy leginkább büszke?

Zoltán: Színházi kőrbe vezetéseim mindig nagy élményt nyújtanak, hiszen itt különböző korosztályoknak mutatom meg ezt az ékszerdobozt, a színház épületét.
A darabokban való statisztálások is fantasztikus emlékek, a próbafolyamat és az utána következő előadások. Különleges érzés színpadon lenni, ennek a nagy stábnak részese lenni. Szerepeltem operában, prózai előadásokban, természetesen több önkéntessel együtt.

Te hogy tapasztaltad, segíthetnek a jó példák, a példamutató élettörténetek az életben? A Te példamutatásod inspirált esetleg másokat az önkéntességre? Esetleg volt olyan, hogy Téged inspirált más ember, emberek élete, élettörténete, példamutatása?

Zoltán: Azt érzékeltem és az a tapasztalatom hogy, nagyon sokan csatlakoznak önkéntesnek, ha én beszélek róla vagy példákat mondok, történeteket mesélek. Ha befejezik az önkéntes munkát, köszönik a rengeteg élményt és azt a jellem fejlődést, tanulást, amit ezen idő alatt történt velük. Sok embert megismertem, mindenki számomra példa lehet, ha szakmáját vagy hobbiját akkora szeretettel teszi, mint én a színházi önkéntességet.

Végezetül Te, aki évek óta önzetlenül önkéntesként tevékenykedsz, miért bátorítanál másokat is az önkéntességre? Mi az, amivel több tud lenni általa az ember, hogy önzetlenül segít másoknak, illetve önzetlenül áll egy cél vagy célok mellé?

Zoltán: Elsősorban olyan tevékenységet ismerhet meg, amiből kizárhatja a pénzt, ami sok esetben hátráltatja a jó munka elvégzését. Csak szeretetből tud működni bármi a világon. Fontos, hogy mindig jól érezze magát abban a feladatban, amiben éppen önkénteskedik. Olyan feladatot, feladatokat teljesít, amit örömmel végez. Nagyon nagy öröm, hogy olyan új érdekes emberekkel találkozhat, akikkel élete további részében barátság alakulhat ki, akár munkakapcsolat is.

 

Jelölve az alábbi díjra:

Kiemelt példamutatás a közösségért

 

+276Tetszik ez a jó példa, ez a történet? Szavazz rá Te is!

Kapcsolat

Virágozz és Prosperálj Alapítvány
1165 Budapest, Rezgőfű u. 1.
Tel. 06 70 7761917
E-mail: info@mutassjopeldat.hu

Kampány célja

Divatba hozni az értékeket a társadalomban azáltal, hogy egyre többen állunk ki azon pozitív értékek fontosságáért, melyek a valódi boldogság és sikeresség alapjai.

© 20120. Minden jog fenntartva - Mutass jó példát kampány - Virágozz és Prosperálj Alapítvány - Adatkezelési tájékoztató