KARÖLTVE SZEKSZÁRDÉRT
Nagy Anita a Karöltve Szekszárdért Facebook csoport egyik alapítója
A Karöltve Szekszárdért Facebook csoport egy baráti társaságból született nyilvános csoport. Mesélnél egy kicsit a csoport keletkezéséről, hogy mikor indítottátok útjára és mi hívta életre a csoportot?
Anita: 2020. márciusában a szekszárdi kórházat az állam járványkórházzá jelölte ki és ez teljesen felbolygatta a kisvárosunk életét. A baráti társaságunk elkezdett ágyneműket, matracot és egy csomó alapfelszerelést összegyűjteni a helyi mentőállomáson dolgozó ismerőseink számára, ugyanis az izolációs központot egy régi, nem használatos épületbe helyezték ki, ahol a kezdetekben széken aludtak az egészségügyi dolgozók. Innen indultunk, már abban a pillanatban azt éreztük, hogy sokkal több mindent tudunk elérni, ha nem a baráti társaságunkban szedjük össze a szükséges dolgokat, hanem összefogjuk a várost és az embereket. Számunkra is hihetetlen módon már a negyedik nap 3000 tag fölött volt a csoportunk létszáma. A csoportot azért hoztuk létre, mert hiszünk a közösség erejében, és hogy egy civil összefogással könnyebben átvészelhetjük a kialakult, nehéz helyzetet és rengeteg ember számára szociális hálót tudtunk húzni. A félelem és a bizonytalanság uralta akkor a mindennapjainkat, ezért a figyelmünket más, pozitív dolgokra tereltük, számunkra ez a mélypont elhozta, hogy elköteleződjünk a társadalmi összefogás mellett.
Példát mutatni a gyerekeknek, a felnőtteknek és azoknak, akik a nehezebb sorsuk miatt a hitüket vesztették már az életben, az emberekben.
Nagyon szép, ahogy megfogalmaztátok a csoportotok leírásában, hogy hisztek a közösség erejében és a civil összefogásban. Hogy valósul meg ez az összefogás a hétköznapokban?
Anita: A tavalyi évben felszereltük a mentőállomást, mosógéptől, mosogatógépig, vízlágyítóval, bútorokkal, élelmiszerrel, kamionnal érkeztünk hozzájuk. Aztán folyamatos segítséget nyújtottunk az idősotthonoknak, a gyerekotthonoknak, anyaotthonnak, egyedülálló szülők csoportjának, a kórházi dolgozóknak. Először a szervezeteknek. Példákat mondok.
Folyamatosan szájmaszk, műtőssapka varrást kell elképzelni a bolti dolgozóknak, a kórházi dolgozóknak, a takarítóknak. Hogy például valaki elkezdett egy szájmaszkot varrni, a szomszéd odaadta hozzá a damasztterítőjét vagy a akár a boltból kaptunk anyagot, a másik pedig gumit adott hozzá. Ez a maszk elkerült olyanokhoz, akik másnapi kemoterápiájukra ebben mentek be a kórházba. Az oldalunkon megköszönték, másnapra már ugyanott 3-an varrtak együtt, a szomszéd nénikkel, barátnőkkel. Így kezdődött a közösség építése.
Ez tett minket boldoggá, amikor egy közös célért együtt áramolnak az emberek. Nekünk „csak” irányítani kellett.
Kéthetente gyűjtéseket szerveztünk, teherautókat töltöttünk meg az adományokkal.
A házi lekvártól, a vadonatúj hűtőkig.
Hónapokig a pékségben megmaradt kenyereket napi szinten kiakasztottuk a városközpont cukrászdájának kerítésére, volt, hogy maszkokat, kesztyűt is tudtunk mellé rakni. Sokszor idős emberek már várták a napi kenyeret, tudták, hogy lesz.
Ugyanolyan boldogan fogadtuk el a mosógépet, mint azt, aki az elkészült maszkok szállításában vett részt. Mindenkit mozgásban tarottunk.
Sosem gondolkodtunk el azon, hogy hogyan tovább, mert ahogy az emberek szabadabbak lettek, más feladatok jöttek.
Folytattuk, rájöttünk, hogy fordítsuk embereket egymás iránt, ezért kértük, hogy ne hozzák hozzánk az élelmiszert, hanem maguk a felajánlók vásároljanak be azoknak, akik elvesztették a munkájukat vagy akár az idős szomszédnéninek és vigyék el maguk nekik.
Valahogy mindenki adni szeretett volna, segíteni és ennek az összefogásnak a részese lenni.
Egy-egy posztunk 6-8-10 ezer emberig is eljutott. Egy 30 ezres városkáról beszélünk. Külföldre szakad szekszárdi lakosok küldték haza a tisztítószert, vitamint, maszkot, amikor nálunk nem lehetett kapni.
Egy tagunknak a kezdetek óta szedjük össze a monitorokat, kábeleket, egereket, laptopokat, mások webkamerákat, meghajtókat vásárolnak hozzá, aztán az úr megszereli, összerakja őket és havonta 4-5 családhoz vitte, ahol több gyereket így segített az online tanulásban.
Folyamatos segítségadás zajlott, példákkal tudom bemutatni: egy cukrász felajánlott sütiket, az az emberek licitáltak rá és a bevételen bevásároltunk a sérült, vagy magatehetetlen embereknek, akiket a mi közösségünk ajánlott vagy karolt fel.
Látni, hogy az emberek éheznek, szívszorító volt.
Szemükben a remény csillanása, hogy létezik a jóság, az önzetlen segítségadás, vitt mindenkit magával.
Jelenleg személyes történeteket karolunk fel, célzott segítségadás történik. A csoport oldala tele van saját felajánlásokkal és az jelentkezik érte, aki éppen szükséget lát benne.
Élményajándékozást vezettünk be, felajánlók befizetnek a strandra rászoruló, sérült gyerekeket, ebből a megmozdulásunkból is másnapra 150 személynek lett most egy kis nyaralása. Hatékonyak vagyunk, hatalmas energiákat mozdítunk meg az emberekben. Most is èppen kerülnek életbevágóan szükséges szemüvegek, számítógépek, laptopok, iskolai tanszerek,cipők, hàtizsàkok, bicajok, ágyak, szekrények és a végtelenségig sorolhatnánk, hogy mennyi minden.
Nem jött el az a pillanat és sosem fog, hogy ne legyen létjogosultságunk.
Életeket változtattunk meg. Érzékenyítettük az embereket, hogy forduljanak egymás felé.
Divatba hoztuk újra az egymás iránti figyelmet, a tiszta szándékot és az önzetlen segítségadást.
Mi. Együtt. Karöltve.
Nagyon jó látni, hogy sokan csatlakoztak hozzátok, már több, mint 5.000-an vagytok. Milyen érzés, hogy ennyi jószándékú ember segíti küldetésetek és fogtok össze egy jó célért, hogy segítsetek a rászorulókon?
Anita: Hisszük, hogy sokkal erősebbek vagyunk együtt. Karöltve.
Hitvallásunk, hogy megmutassuk: az emberek alapvetően JÓK.
Hogy a világban létezik a szeretet. A jóság.
Csak elfelejtettük, elnyomtuk, nem volt fontos a rohanó, rapid életünkben.
Kár, hogy ilyen negatív eseménynek kell történnie, hogy megérezzük milyen az egymásra és a másokra való figyelés, milyen a szolidaritás, milyen az összetartás.
Egymásra licitálva csatlakoztak be az emberek ebbe az áramlásra.
Milyen érzés? Elmondhatatlan.
Amikor átadtuk a felajánlásokat, akkor könnyes szemmel, hitetlenkedve fogadták azok, akik kaptak és érezhető, kézzelfogható volt a térben a szeretet, az öröm.
Volt egy kilencéves kislány, aki boldogan csacsogva mesélte, hogy az ő álma egy sellő Barbi. Már gyűjtött rá ezer forintot, de anya megint elkérte az utolsó ötszázast is, hogy reggelit vegyen nekünk. Néztük a kislányt, boldog volt, tiszta, rendezett gyerek egy omladozó házban és ez a baba volt minden álma. A poszt után azonnal megvásárolta neki valaki. Elgondolkodunk ilyenkor, hogy nekünk mi adatik meg és hálásak vagyunk a Jóistennek, de egyúttal bemutatjuk az embereknek, hogy mi is az igazi probléma az életben.
Hogy látod melyek azok az alapvető értékek, melyeket küldetésetekkel közvetítetek? Illetve mely értékeket erősítitek vagy netán keltitek életre a csoportban, illetve azok életében, akik csatlakoznak hozzátok?
Anita: Hogy semmilyen széthúzás, sem politikai acsarkodás, sem szópárbaj nincs ezen a felületen, sem amikor találkozunk.
Itt Mindenki megfér egymás mellett. Béke van. Erre szigorúan figyelünk.
Feltétlen adni és segíteni akarással maradandó értéket teremtsünk , hogy láttassuk, még igenis érzékenyek vagyunk egymás helyzete iránt, bemutatni a tenni akarást; a rászorulók hitetlenkedve fogadják, hogy most tényleg érdekel valakit, hogy ők éheznek vagy hogy a gyermekei, unokái eljussanak strandolni, akkor érezzük, hogy az emberekbe vetett hitük megváltozik. A szemünkben látni a reményt. Csak úgy, kaphatnak valamit. Igen. Létezik.
Ezt adjuk vissza.
Hitet és reményt.
Igyekszünk utat mutatni, visszük a lámpást, hogy a sötétben merre van az út.
A Te meglátásod, tapasztalataid szerint, segíthetnek a jó példák, a példamutató élettörténetek az életben, hogy sikeresebbek, boldogabbak, eredményesebbek legyünk? Esetleg volt olyan, hogy Téged inspirált más ember, emberek élete, élettörténete, példamutatása?
Anita: Konkrétan az igazi emberi példamutatás, az emberi értékek, amik megérintenek.
Amikor az első gyűjtéseket szerveztük és az emberek sorokban álltak, annak a tömegnek olyan energiája volt, hogy én konkrétan végigkönnyeztem. A térben levő rengeteg szeretetet hirtelen nem is tudtam feldolgozni. Van olyan, hogy megtelt a szívűnk? Abban a pillanatban volt.
Az emberek megláttak valami közös célt és boldoggá tette őket már maga a tudat is, hogy segíthetnek, adhatnak.
Mutattuk, hogy cselekedjünk mi magunk és ne arra várjunk, hogy ez más dolga legyen, hanem tegyük meg magunk, azt amit tudunk. Egymásért.
Munkát, időt, segítséget, terméket, a nagyi takaróját, házi dolgokat vagy csak egy jó szót.
Volt olyan kórházi osztály, aki kis kekszet és egy pár kedves szót kért.
Kedvességet. Szeretetet. Értettük az üzenetet.
Amit elképzeltünk tavasszal ebben a csoportban, minden képzeletünket felülmúlja.
Ha van valami tiszta jó szándék, egymásra való odafigyelés, szeretet, törődés, az ebben a közösségben megtalálható.
Mi egy csatorna vagyunk, igyekszünk a megérzéseinkre hallgatva összekötni az embereket. Azt vettük észre, hogy jelenleg is rendületlenül megyünk előre, mint egy gőzmozdony és rengetegen ülünk rajta.
Mi az, amire leginkább büszkék vagytok, vagy ha ki lehetne emelni egy sikert, jó tettet, eredményt, mi az, ami leginkább megdobogtatja a szíved?
Anita: A kérdés máris rengeteg érzést, képet, pillanatot aktivál bennem, mire vagyunk a legbüszkébbek? Nem tudom rangsorolni, hogy amikor a műtőből kaptuk egy csoportképet a sapkáinkról és Köszönöm feliratú táblát mutatják; vagy a bicajokért sikoltozó gyerekeket a gyerek otthonban vagy amikor a megtöltött teherautók gördültek be a mentőállomásra, a sellő barbis kislány öröme ugyanott helyezkedik el a szívemben vagy hogy az új mosógépet ölelő gyerekek vagy hogy otthont varázsoltunk a családoknak? Az oldalunkon követhető, mennyi család életét változtattuk meg, az anyaotthonból kikerült 3 gyerekes anyukának, lakhatást és megfelelő életkörülményeket varázsolni pár nap alatt. Van egy felkarolt családunk, akinek a posztja 45 ezer emberhez ért el, a televízióig repítette őket, fél év kemény munka, rengeteg segítség alatt felépült a házuk új része, tudtunk segíteni a nevelőszülői státuszig való jutásig. Látni ennyi élet minőségi változását, az ami leginkább elégedetté tesz minket.
Olyan családokat segítünk elsősorban, ahol látjuk, hogy csak az az egyetlen egy lehetőség hiányzik az életükből, amit ha megkapnak értékelnek és tesznek is érte, és ezt az idő mindig bizonyította. Több unokát egyedül nevelő nagyszülőket, nevelőszülőket, egyedülálló szülőt folyamatosan figyelemmel kísérünk és a csoporttagjaink már személyesen is segítenek nekik, időnként összejárnak, már-már baráti viszonyokról beszélhetünk. Nem tudjuk elmondani, milyen boldogság látni ezeket a közös pillanatokat. Megtanulunk gondolkodni, abban, hogy milyen az Együtt. Egymásért.
Végezetül Te, aki csapatoddal nem kis felelősséget vállaltatok a körülöttetek élőkért és e küldetéshez csatlakoztak is sokan hozzátok, mit emelnél ki, miért érdemes a hétköznapi élet mellé egy ilyen szép küldetést is felvállalni? Mivel lesz gazdagabb, több az ember ezáltal?
Anita: Mi az alapítók, Szakács Sandrával egyetemben sikeresek vagyunk a magunk vállalkozásaiban, nem is szeretünk szerepelni, mert nem a saját hátba veregetésünkről szól a mi történetünk.
Azok a pillanatok mozdítanak meg minket, amikor tömegek mozdulnak meg valamiért, valakiért, egy jó ügyért, a reményért, a lelkiismeretért. Vagy akár csak egy ember, a másikért.
Amikor tudunk tenni valami értékeset, maradandót, hasznosat.
Nem ÉN vagy Mi, hanem Együtt.
Életeket tudunk megváltoztatni, követendő példát mutatni a gyerekeinknek.
Születésünkkor – ezek szerint – kicsit nagyobb zsákot választottunk a társadalmi felelősségvállalásból, mély emberi empátiát és látva a lehetőségeinket, egyszerűen képtelenek voltunk rálegyinteni és továbbállni.
Semmit sem kötelező tennünk, sem megfelelnünk, ezért tudunk könnyen szárnyalni, mert csakis rólunk szól a történetünk.
A valódi segítség mindig arról szól, hogy akinek épp segítünk, ő jobban érezze magát.
Nem mi, hanem ő.
A valódi empátia nem arról szól, hogy én vagyok olyan jó, hogy meghallgassalak téged, vagyok olyan jó, hogy adjak neked pénzt, vagyok olyan jó, hogy segíteni próbáljak rajtad példabeszédekkel, hanem arról, hogy ha megérintettél, akkor odamegyek, ahol te vagy, és átveszek valamit te nehézségedből, te érzelemvilágodból.
Tapintattal, alázattal, együttérzéssel.
Azokat az embereket szeretnénk összefogni, akik a mai világban érzékenyek tudnak maradni.
Mit tudunk mi beletenni? Mi működteti a csoportot?
Az irányvonalat. Magunkat. A hitünket. Az igazságérzetünket. A szívünket. A szándékot.
Azt, hogy tudjuk
Nem lehet föntről lefele segíteni.
Nem lehet bizalmi kapcsolat nélkül segíteni.
Nem lehet szerepet játszva segíteni.
Nem lehet erkölcsi magasságokból segíteni.
Nem lehet segíteni, ha különbnek érzem magam a másiknál.
Így működik, vagy kellene, hogy működjön az emberség, az együttérzés, az empátia.
Minden emberi kapcsolatban.
Valójában annyira egyszerű lenne jól bánnunk egymással.
Jelölve az alábbi díjra:
Kiemelt példamutatás a közösségért
