Mesélő Természet Mutass jó példát kampányMESÉLŐ TERMÉSZET

Barta Andrea természetfotós és Titi Hajnalka meseíró összefogásából született mesekönyv, hogy a gyermekeket közelebb hozzák a természethez

A Mesélő Természet mesekönyv egy csodálatos együttműködés eredménye. Mesélnétek arról, hogy miként is indult útjára mesekönyvetek, hogy miként is találtok egymásra?

Andrea: A természet szeretete egész életemben meghatározó volt. Bár nem régóta fényképezek, a szememmel viszont sok-sok éve. Ha megláttam valami érdekeset, akkor rögtön az jutott eszembe, de jó lenne megörökíteni. Mindig is úgy éreztem, hogy a képeim mesélnek, nem csak a szépségről, de a szeretetről is. Szerettem volna a természet meséit átadni a gyerekeknek. Már csak meg kellett találnom azt az írót, aki szavakba tudja önteni ezeket a meséket. Egy nap rábukkantam Hajni weboldalára, és rögtön éreztem, hogy itt a lehetőség valóra váltani az elképzeléseimet.

Hajnalka: Amikor Andrea megkeresett a kérésével, teljesen felvillanyozott. Mindig is lenyűgöztek a természetfotók, nem egy mesém és versem születése köszönhető a gyönyörű képeknek. Azonnal éreztem, hogy ezt a feladatot nekem találták ki. Andrea képein keresztül, a mesék segítségével, teret nyitunk a gyermekek önhatékonyságának. A természet történetei eleve úgy vannak elrendelve, hogy a gyermekek megtapasztalják saját erősségeiket és lehetőségeiket benne.

 

Milyen üzenetet, inspirációt hordoznak a meséitek, mi a küldetésetek ezzel a csodálatos mesekönyvvel?

Andrea: A képeimen keresztül, a gyerekek közelebb érezhetik magukhoz az állatokat és a növényeket. A könyvünk kiolvasása után, jobban fognak figyelni arra, hogy milyen madarak repülnek felettünk, vagy éppen mi bújik meg a fűszálak között. Arra, hogy mit kell tenniük, hogy ne veszélyeztessék őket, hogy a világ ugyanilyen szép maradjon, mint napjainkban, vagy akár egy ennél is szebbet teremtsenek.

Hajnalka: A meséimmel arra inspirálom és motiválom a gyermekeket, hogy elolvasásuk után, maguk is meg akarják tapasztalni a természetet. Alaptulajdonságunk, hogy amit igazán szeretünk, azt meg akarjuk védeni. Ezért is fontos a természet szeretete. A környezetvédelem a jövőgeneráció legfontosabb alappillére.

 

A mesékben nagy hangsúlyt fektettetek a pozitív értékekre és ezen keresztül az élet vagy életünk tanulságaira. Mesélnél arról, hogy milyen értékeket vonultattok fel a mesékben és miért tartod ezeket fontosnak, hogy megjelenítsd a gyermekek számára?

Hajnalka: Hivatásomnak érzem a meseírást, amelyekben igyekszem a legnagyszerűbb emberi értékeket átadni a legkisebbeknek. A meséim nem „csak” arról szólnak, hogy hogyan éli, például a nyuszi család a mindennapjait. A történetek „lelkében” mindig akad egy mélyebb és nagyszerűbb tanítás. Ilyenek például: a jóság, a szeretet, az igazságosság, a törődés, a barátság, a megbocsátás és a jóakarat kérdései.
A természet mintául szolgál a gyerekeknek, hiszen minden növénynek és állatnak, különleges képességei vannak. Itt megemlíthetjük a növények jó álcázását, ellenállását, állóképességét vagy akár a gyógyerejét. Az állatok esetében: a kifinomult szaglást, a nagyszerű hallást, a gyorsaságot, az egymást segítő békés együttélést (szimbiózist), az egységet, vagyis a csapat és a család erejét. A méhek például, a feltétel nélküli összetartozás legnagyszerűbb képviselői.
Nekünk, embereknek is megvannak a különleges képességeink. A természet minden egyes teremtménye nagyszerű valamiben. Lehet éppen a legjobb barát vagy, lehet gyönyörűen rajzolsz, vagy csodásan gondoskodsz a papagájodról… Bármilyen apró, jó dolgot teszel is, az tesz különlegessé.

 

Mesélő Természet Mutass jó példát kampányMeséitek egyedisége közé tartozik az is, hogy valóságos képekkel vannak illusztrálva, mely még közelebb tudja hozni a gyerekek számára a természet szépségeit és valóságát. Te hogy látod, milyen hatása van ezen csodás természetfotóknak és meséknek a gyerekekre, a környezet szeretetére?

Andrea: A környezettudatosságukat egészen biztosan növeli, ez a természetképekkel illusztrált mesés tapasztalat, mert a bennük szereplő állatokat, növényeket magukénak érzik. Maguk vágynak majd rá, hogy a valóságban is közelebbről megismerjék őket, s amint kialakul a kötődés, azon lesznek, hogy megóvják és megbecsüljék a természet minden teremtményét. Hogy milyen hatása van a könyvnek?
Én láttam a csillogó szemeket, ahogyan a gyerekek először végig lapozzák, majd egy-egy mese után érdeklődve kérdezgetnek. Még a nagymamának is, aki magának vette a könyvet, ott volt a szemében a gyermeki kíváncsiság és szeretet.

 

A meséitek amellett, hogy kellemes szórakozást nyújtanak a gyermekek és szülők számára egyaránt, biztos vagyok benne, hogy segítik a gyermekeket, hogy nagyobb barátságban legyenek a környezetükben található növényekkel, állatokkal. Vajon mennyire növelhetik a természetről szóló mesék a gyerekek környezettudatosságát, mely végig kísérheti őket egész életükön keresztül és mi ebben a mi felelősségünk felnőtteknek, szülőknek?

Andrea: Amit látunk, hallunk és átélünk életünk első hét évében, meghatározza az egész életünket. Egy gyermek azt tanulja meg, amit megtanítanak neki. Ha azt mondják neki, hogy ez egy piros bogár akkor azt, ha pedig bodobács, akkor azt tanulja meg. Ha azt tanítják neki, hogy ne dobd el a papír zsebkendőt, hanem tedd zsebre, akkor úgy is tesz. Szülőként az a feladatunk, hogy irányt mutassunk. A természet szeretete pedig egy jó irány.

 

Ha ki szeretnénk emelni egy-két eredményt, mit említenétek meg, mire vagytok a legbüszkébbek, vagy mi az, ami igazán örömmel tölti el a szíveteket, ha rá gondoltok?

Andrea: Nagyon büszke vagyok a különféle fotópályázatokon elért első, második helyezésekre, különdíjra, mégis ami igazán örömmel tölt el, az az, hogy megmutathatom milyen csodálatosan szép a világ.

Hajnalka: Több mesepályázaton is értem el szép eredményt, de amire a legbüszkébb vagyok az egy különdíj. 2020- ban, közös munkánk eredményeképpen a Dió Magazin elnyerte a Mutass jó példát! kampány különdíjját: Kiemelt példamutatás a gyerekek környezettudatosságának emelésében – kategóriában.

 

A Ti tapasztalataitok alapján, segíthetnek a jó példák, a példamutató élettörténetek az életben, hogy boldogabbak, eredményesebbek legyünk? Esetleg volt olyan, hogy Titeket inspirált más ember, emberek élete, élettörténete, példamutatása?

Andrea: A példamutató élettörténetekre mindig szükség van. Olvastam egy fotósról, aki nem árulja a képeit, de ha mégis valaki megvenne egyet, akkor az érte kapott pénzt egy vakokat segítő szervezetnek adományozza. Az ilyen példák mindenképpen sokat segítenek.

Hajnalka: Ha nem hinnék a példamutatásban, azt hiszem nem is lenne miről írnom. A sikeres életre oktató könyvekben, elsőszámú jótanács: sikeres emberek életrajzát elolvasni. Én személy szerint a gyermekeimnek is ezt tanácsolom, ha van példaképük, először is olvassák el az életrajzát. Ez mindenképpen inspiráló, és akár eredményesebbek is lehetünk tőle.
Napjainkban, amikor a médiában csak a negatívum árad, nagy szükségünk van a jó példákra: emberek, akik tesznek másokért; emberek, akik valóra tudják váltani az álmaikat; emberek, akik még felismerik a jót egymásban és a világban; emberek, akik szívből élnek… De még mennyire, hogy sokat segíthetnek!
Számomra Selma Lagerlöf munkássága jelentette a legnagyobb inspirációt. Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal, gyermekkorom egyik legkedvesebb regénye. Selma Lagerlöf 1909-ben kapta a Nobel-díjat „magasrendű idealizmusa, élénk képzelete és szellemi érzékenysége elismeréséül”.
A díjjal a Svéd Akadémia elismerte a Nils Holgersson meseregényben kifejezett mélyen morális gondolatot is: “inkább maradjak örökké törpe, mint hogy eláruljam a barátomat”.
Az ő példája adta a hitet számomra abban, hogy a mesékkel többet is átadhatunk a gyermekeknek, a kellemes időtöltésnél és én minden írásomban igyekszem ezt a pluszt, át is adni.

 

Mesélő Természet Mutass jó példát kampányMennyire fontos szerinted a példamutatás a gyermekek felé? Sok jó és sajnos rossz példával is találkozhatnak életük során. Milyen felelősségünk van nekünk, szülőknek, felnőtteknek abban, hogy gyermekeink, a jövő társadalma milyen értéket fog követni? A pozitív mesék mennyire tudják vajon segíteni a helyes döntésekben a gyerekeket?

Hajnalka: Szülőként nagy szerepünk van abban, hogy milyen lesz a gyerek viszonya a természethez. Az általunk közvetített üzenetekkel, viselkedésmintákkal nagyban befolyásoljuk ezt. Nagyon sok gyerek él városi környezetben és csak nagyon ritkán jutnak természetes környezetbe. Mire felnőnek, nem lelik örömüket a természet szépségében, félnek a bogaraktól, és minden mástól, ami természetes…
Meseolvasáskor egy valós mesevilágba utazhatnak általunk, egy olyan természetes világba, amely ott van mindenki számára, alig egy karnyújtásnyira.
A pozitív mesék irányt mutatnak és tanítanak. Biztos vagyok benne, hogy nagy segítők lehetnek a helyes döntések meghozatalában.

 

Ha valaki szeretné megismerni jobban a mesekönyveteket, hol találhat rátok, illetve mesekönyvetekre?

Andrea: A mesekönyvünk megvásárolható a Lira.hu webáruházában:

https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/gyerekirodalom/mesek/meselo-termeszet
Belehallgatható: https://www.youtube.com/watch?v=KZiSMs-Iloo

 

Végezetül Ti, akik sikeres együttműködéssel létrehoztatok egy csodás mesekönyvet a gyerekek tudatosságának növeléséért, mit javasoltok azoknak, akik szeretnének szintén nagyobb felelősséget vállalni a jövő generációjáért, hogyan fogjanak hozzá és hogyan küzdjék le a nehézségeket és tartsanak ki céljaik mellett, míg el nem érik?

Andrea: Csak szeressék, amit csinálnak, és legyőzik a nehézségeket.

Hajnalka: Nehézségek mindig vannak, és lesznek, éppúgy kudarcok is. De, ha igazán szeretjük, amit csinálunk, és sosem vesszük le a szemünket a célról, nem lesz semmi, ami eltántorítana. A küzdelem teszi igazán értékessé az elért célokat.

 

Jelölve az alábbi díjra:

Kiemelt példamutatás a gyermekekért

 

Kapcsolat

Virágozz és Prosperálj Alapítvány
1165 Budapest, Rezgőfű u. 1.
Tel. 06 70 7761917
E-mail: info@mutassjopeldat.hu

Kampány célja

Divatba hozni az értékeket a társadalomban azáltal, hogy egyre többen állunk ki azon pozitív értékek fontosságáért, melyek a valódi boldogság és sikeresség alapjai.

© 20120. Minden jog fenntartva - Mutass jó példát kampány - Virágozz és Prosperálj Alapítvány - Adatkezelési tájékoztató