Kampány a pozitív értékekért
Mutass jó példát program cégek számára
A program célja
A program célja egy barátságos, összetartó, becsületes cég megteremtése és ezáltal a harmónia kialakítása a vezetők – munkatársak – partnerek között, ahol valamennyi résztvevő sikeres tud lenni, meg tudja valósítani egyéni és csoportos céljait és örömmel segíti a többieket is ehhez.
A program lépései
- Nyomtasd ki a Barátságos és Összetartó Munkahely Plakátot munkatársaid számára.
- Hívj össze egy megbeszélést egy megfelelő időpontban és tedd ismertté a munkatársaid között.
- Beszéljétek át, hogy az egyes értékeket miképp tudjátok az üzleti életben használni cégen belül, illetve a partnereitek vonatkozásában
- Nyomtasd ki Barátságos és Összetartó Munkahely Plakátot akár több példányban is úgy, hogy ki tudd akasztani az irodád, üzleted falára!
- Függeszd ki olyan helyre, helyekre, ahol a munkatársak jól láthatják! Ha olyan helyre is ki tudod tenni, ahol az ügyfeleid, partnereid is láthatják, az mindenképpen növelni fogja ügyfeleid bizalmát céged felé.
Idézet, ami életre hívta a kampányt és amin a program alapul
“Nos, mit gondolsz, mi történne, ha valaki megpróbálna a körülötte élőkkel
igazságosan,
hűségesen,
sportszerűen,
méltányosan,
becsületesen,
kedvesen,
rájuk való tekintettel,
együttérzően,
önuralommal,
toleránsan,
megbocsátóan,
jólelkűen,
bizalommal,
tisztelettel,
udvariasan,
megbecsüléssel,
csodálattal,
barátságosan,
szeretettel
bánni, és mindezt őszintén tenné?
Beletelhet tán egy kis időbe – de nem gondolod, hogy utána sok más ember is megpróbálna ugyanígy bánni ővele?”
részlet Az út a boldogsághoz könyvből