Mutass jó példát kampány Tündérkör AlapítványTÜNDÉRKÖR ALAPÍTVÁNY

Tóth Ferenc, a Tündérkör Alapítvány elnöke

Mi hívta életre, mikor és hogyan indult útjára a Tündérkör Alapítvány? Hogy fogalmaznád meg célotokat, küldetéseteket?

Ferenc: Maga a keserűség, hiszen ahogy én felnőttem azt semmiképpen sem kívánom egy gyermeknek. Árva és súlyos fogyatékkal élőként nőttem fel. Tudom milyen éhezni, utcán élni, mindezt gyermekként. Egyszerűen úgy voltam vele, ha módomban lesz valaha is, tenni fogok azért, hogy ez más gyermekekkel ne történhessen meg soha. De ha mégis, az minél enyhébb legyen.

7 évesek vagyunk és önkéntesként kezdtem a szervezetnél. Négy hónapos volt az alapítvány mikor becsatlakoztam. Akkor még nulla programja és semmilyen saját karitatív programja nem volt. Egyszerűen csak papíron létezett. A Facebookon 46 likeoló és 1 poszt volt. Most számtalan program és lassan 30.000 likeolónk van. Egykori ismerősöm alapította, akit fiatal koromban ismertem és tehetősebbként élte az életét. Egyszer-kétszer segített rajtam, mikor mondjuk nem volt mit ennem. Persze soha nem maradtam adósa már akkor sem. Megfogadtuk, hogy egyszer közösen teszünk majd a “hasonszőrű” gyermekekért, így mikor létrehozta a Tündérkört, behívott a munkavégzésbe.

A cél komplex és megfogalmazhatatlan. Mindegy mit és hogyan, csak a rászoruló 16 év alatti gyermekek életét elősegítse. Hogy ez éppen élelmiszer házhozszállítása vagy éppen üdültetés, nem lényeg. Csak legyen eredményes segítő megmozdulás. Ja? És ne csak dumáljunk róla, hanem igen is dolgozzunk! Ezt nagyon fontosnak tartom.

Miért éppen Tündérkör lett az Alapítvány neve? Mit jelképez a Tündérkör?

Ferenc: A Tündérkör egy természeti jelenség. Dél-Afrika sivatagjaiban, ahol a föld terméketlen, a semmiből jelennek meg kör körösen fűképződmények. Egy pár napos jelenség ez, de állandóan felbukkannak. Megjelennek, majd egyszer csak eltűntek, hogy valahol máshol szülessenek újjá. Azt szoktam mondani, hogy ez a mi karitatív Főnix madarunk 🙂 A mi értelmezésünk szerint a kör maga a társadalom, akik segítik és védelmezik a benne lévő angyalkát, a rászoruló gyermeket.

Egész évben, állandó élelmiszerkiszállítással és egyéb adományokkal segítitek azon családokat, melyeknek a mindennapi megélhetésük van veszélyben és ahol olykor bizony nem jut az asztalra megfelelő táplálék sem a gyerekeknek, sem a család többi tagjának. Milyen érzés, mikor tudtok segíteni és látjátok a mosolygós, esetleg meghatódott arcokat?

Ferenc: Milyen érzés? Borzalmasan lesújtó. Komolyan! Annyira megviseli az embert, hogy hiába szeretnénk tárgyilagosak (csak megyünk és jövünk) lenni, képtelenek vagyunk rá. Ez egy igazi kőkemény mindennapos harc. Mert minden egyes segítés alkalmával valamit ott hagyunk magunkból a gyerekeknél. Ez nagyon fájdalmas szerelem, ugyanakkor felemelő is.

Bár egész évben lehet rátok számítani, folyamatosan segítitek a rászoruló családokat, amit valljuk meg nem kis feladat és nem kevés energia, mindemellett kiemelt programot indítottatok Karácsony alkalmával, mégpedig a Karácsonyi Csing-Ling Élelmiszer Ügyelet. Mesélnél egy kicsit erről a programotokról?

Ferenc: Két élelmiszer ügyeletünk van. Az egyik a folyamatos, állandóan várjuk a rászoruló 16 év alatti, fogyatékkal elő gyermekekkel rendelkező családok jelentkezését, amiket a hétvége folyamán kezelünk is. Ennek oka, hogy hétköznap dolgozom egy sérült gyermekekkel foglalkozó iskolában, mint gyógypedagógiai asszisztens.

Másik a Csing-Ling ami 3 napos krízis jellegű. Ezt azt jelenti, hogy napi 12 órás ügyeletben vagyunk. Tehát a megkeresésekre azonnal reagálunk, nem várunk vele hét végéig. Az élelmiszert egyébként mi visszük házhoz, ennek két oka van. A gyorsaság és az, hogy nálunk nincs adomány 20 kg alatt. Ezt a mennyiséget tömegközlekedéssel nagyon nehéz lenne a szülőknek hazavinni. A tartós/száraz élelmiszer adomány ilyenkor kiegészítődik szaloncukorral, mikulás csomaggal és édességgel is.

Mutass jó példát kampány Tündérkör AlapítványOlyan nem hétköznapi, igazi közösségösszekovácsoló jótékonysági akcióitok is vannak, mint például az évente megrendezett Tündérfutás, illetve a CsokiSzív Édesség gyűjtő Flashmob. Hogy jött az ötlet, hogy a megszokott adománygyűjtést kibővítsétek ilyen nagyszerű, nem mindennapi programokkal?

Ferenc: Számunkra rettenetesen fontos az innováció. Két oka van. Formabontóak, pozitív polgárpukkasztóak és nem mindennapiak vagyunk mi is, mint az összes programunk. Ezt látjuk hatékonynak és őszintének. Marketing szempontjából is ezt tartjuk célravezetőnek. Mindenki csinálja úgy a rászabott feladatát ahogy szeretné, mi úgysem úgy fogjuk. 🙂

Egy ilyen szép küldetést, mint a Tiétek, igazán csapatban lehet megvalósítani. Melyek azok az alapvető, pozitív értékek, melyek mentén felépítitek a csapatotokat és amelyek egyben támogatják a Ti sikereiteket?

Ferenc: Kizárólag olyan emberek vesznek körül minket, akik szociális vénával rendelkeznek. Max. egy-két év és kiesik az, aki nem szívből csinálja ezt. Volt már erre példa többször is. Ez egy reflexió. Semmi tudatosság nincsen benne. Nem kellett itt felépíteni semmit. Aki szívből tart velünk, az a kezdetektől velünk van. Aki meg “elfárad” az már mást csinál. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy tesszük a dolgunk.

Ha olykor-olykor nehézségbe ütköztök, mi az, vagy mely nézőpontok azok, melyek átlendítenek Téged, csapatodat ezeken a pontokon, hogy tovább tudjatok haladni célotok felé?

Ferenc: Nagyon nem egyszerű ez a “szakma” hiszen azon felül, hogy lelkileg néha teljesen kiborít az, amit sokszor látunk, még az anyagi forrásokat is mi magunk teremtjük elő. Programokkal legfőképpen. Nagyon kevés olyan szokott lenni, hogy valaki utal számunkra pénzadományt, de persze azért előfordul. Mi sosem pályáztunk támogatásokra így nem is kaptunk sosem. Muszáj vagyunk az innovatív programjainkkal anyagi forrást szerezni, hogy fedezni tudjuk a hátterét az évi több tonna kiosztott élelmiszer adománynak. Tehát, tovább a megkezdett úton.

A Te meglátásod, tapasztalataid szerint, segíthetnek a jó példák, a példamutató élettörténetek az életben, hogy sikeresebbek, boldogabbak, eredményesebbek legyünk? Esetleg volt olyan, hogy Téged inspirált más ember, emberek élete, élettörténete, példamutatása?

Ferenc: A jó példa mindenképpen kívánalmas ebben a szférában. Ezt nem lehet megtanítani, átadni vagy éppen szemléltetni egy elesett gyermeknek. Ha lát egy pozitív (bármiért is tartja a gyermek annak) ember mintát a gyermek, akkor elhiszi, hogy van kiút. Nekem is 3 diplomám van, még tucatnyi felsőfokú végzettséggel együtt. Ráadásul az egyik Okleveles Szociálpedagógia, de az elméleti részéből az ott tanultakból semmit nem tudnék alkalmazni. Hogy miért? Mert érzem, amit ők és látom azt, amit mások tanítva sem. Ennek oka a gyermekkori múltban keresendő. Tehát igen, kellenek a példamutató figurák.

Sokszor nem könnyű kiemelni egy-egy eseményt, gondolatot, hogy mi az, ami leginkább szívet melengető, vagy amire leginkább büszke lehet az ember. De ha mégis szeretnénk valamit kiemelni a Tündérkör Alapítvány életéből, akkor mi az, amit megemlítenél, mire vagy, mire vagytok leginkább büszkék, vagy mi volt az, ami ha visszagondolsz rá, igazán megdobogtatja a szíved?

Ferenc: Az összes programunk ilyen. De legfőkképpen a képesség, hogy egyáltalán segíteni tudunk. Ráadásul nem is akárhogyan. Jó minőségben és komoly tömeget tudunk “lefedni” hétről-hétre. Talán erre vagyunk a legbüszkébbek.

Hogyan lehet Titeket támogatni, vagy segíteni Nektek, ha valaki örömmel állna küldetésetek mellé valamilyen formában? És hogyan lehet segítséget kérni Tőletek, ha valaki rászoruló lenne?

Ferenc: Na most meghökkentő dolgot fogok közölni. Nem szeretjük a pénzt! Inkább a vállalkozások vagy emberek szolgáltatásait szeretjük beépíteni az alapítványunkba, hogy mondjuk ne kerüljön az pénzbe nekünk, vagy legalább olcsóbb legyen. Elsősorban ezeket a lehetőségeket keressük, de természetesen utalásnak is örülünk, ami működésre jön. Segítséget bárhogyan lehet tőlünk kérni. E-mail, telefon, messenger és még levélben is. tunderkoralapitvany.hu

Végezetül Te, aki csapatoddal évek óta segítetek másokon, mit üzennél, miért érdemes másokért tenni, dolgozni, felelősséget vállani? Mi az, amivel teljesebbé teszi az életet, ha másokért is felelősséget vállalunk, mégpedig nagyobb mértékben, mint az megszokott?

Ferenc: Erre nincsen recept. Aki nem zsigerből és reflexióból akarja csinálni ezt, vagy akarja tenni, az szerintem ne is tegye. Mert ez nem munka, hanem maga az igaz szerelem. Ezt nem lehet kényszerből egy idő után megszeretni, erre szeretve kell beleszületni. Ha valaki nem ösztönszerűen kezd ehhez, annak nem ez a pályája. És ezzel bizony nincsen baj, mindenki másban jó. Ezt az csinálja csak, aki ebben az!

 

Jelölve az alábbi díjra:

Kiemelt példamutatás a hátrányos helyzetű közösségért

 

Kapcsolat

Virágozz és Prosperálj Alapítvány
1165 Budapest, Rezgőfű u. 1.
Tel. 06 70 7761917
E-mail: info@mutassjopeldat.hu

Kampány célja

Divatba hozni az értékeket a társadalomban azáltal, hogy egyre többen állunk ki azon pozitív értékek fontosságáért, melyek a valódi boldogság és sikeresség alapjai.

© 20120. Minden jog fenntartva - Mutass jó példát kampány - Virágozz és Prosperálj Alapítvány - Adatkezelési tájékoztató