ZRINSZKI ALAPÍTVÁNY
Zrinszki Mónika, a Zrinszki Alapítvány elnöke
Mi hívta életre és hogyan indult útjára a Zrinszki Alapítvány?
Mónika: Alapítványunkat családunk indította útjára. Gyermekkorunkban nehéz anyagi körülmények között éltünk, és már akkoriban megfogalmazódott bennünk a gondolat, hogy amennyiben módunk lesz, rá segíteni szeretnénk másokon. Az első és talán szívünknek legkedvesebb projektünk a Belga Mikulásudvar, mely minden évben sok örömet szerez az óvodás korú gyermekeknek, kórházunk dolgozóinak és a környékbeli idős otthonok lakóinak is. Így városunkban Zalaegerszegen nem fordulhat olyan elő, hogy valamelyik kisgyermek hiába várja a Mikulást.
Alapítványotok fő profilja a gyermekek jólétéről, a sport körülményeinek megteremtéséről és az idősek segítéséről való gondoskodás támogatása. Mesélnél egy kicsit arról, hogy mindezt milyen programokkal éritek el?
Mónika: Tevékenységünk során igyekszünk minél szélesebb körben segíteni. Gondot fordítunk a gyermekek egészséges fejlődésének, sportolásának támogatására. Kiemelkedő sportolóknak finanszírozzuk külföldi versenyszerepléseiket. Sportklubjainkat rendszeresen támogatjuk, gyermekeknek nyári táborokat szervezünk, országos bajnokságok fő támogatói vagyunk. Városunk óvodáinak játszótereit is felújítottuk és létesítettünk a kicsik számára kresz parkokat is, ahol elsajátíthatják a biztonságos közlekedés alapelveit. Kórházunknak is igyekszünk segíteni időnként támogatva őket akár éttermünk egy napi bevételével, akár egyéb tárgyi eszközökkel is. Idősotthonok lakóinak és dolgozóinak is kedvében járunk például a pandémia alatti ételszállítással, egyéb szükséges dolgok vásárlásával, mint például maszkok, műanyag edények, pajzsok, orvosi eszközök, laptopok.
Programjaitok és mások segítése, támogatása által a jótékonyságai akcióitokkal – ahogy Ti mondjátok – a jövőbe fektettek. Ez igazán szép és méltó megközelítése mindannak, amit csináltok, amiért tesztek évről évre. Kifejtenéd ezt a gondolatot egy kicsit bővebben?
Mónika: A gondolatmenetünk lényege, hogy szerintünk egy napon majd azok a fiatalok, akiknek mi segítünk, lesznek városunk felelős felnőtt polgárai és reméljük, hogy ők is segíteni fognak másoknak, mert átérzik azt, hogy milyen sokat jelenthet egy kis támogatás az arra rászorulóknak. A sport az egészséges életmód egyik alapfeltétele, mi csak szeretnénk, ha ez minden gyermek számára elérhető lenne. Biztosak vagyunk benne, hogy azok a gyerekek, akikhez csak a mi télapóink jut, vagy nekünk köszönhetően juthatnak ki álmaik külföldi versenyére, felnőttként örömmel visszatekintve erre, saját maga is részese lesz hasonló jótékonysági kezdeményezéseknek.
Nagyon jó látni, hogy igen sokan csatlakoznak hozzátok, segítik küldetésetek. Melyek azok az alapvető, pozitív értékek, melyek mentén felépítitek a csapatotokat és melyek támogatják a Ti sikereiteket, illetve küldetésetek sikerét? Miért fontosak ezek az értékek a munkátok, akár életetek során?
Mónika: Ebben a munkában sok pozitív érték van. Az önzetlenség és a segíteni akaró szándék talán a legfontosabbak. Mi a Zrinszki Alapítványnál nagy lelkesedéssel szeretnénk másokat is belevonni jótékony céljaink megvalósításába, abban a szerencsés helyzetben van, hogy kezdeményezésünkre sikerült több mint 30 vállalkozóval közösen megalakítanunk a Zalaegerszegi Patrióta Klubot, melynek tagjai mind hasonló gondolkodású, nagylelkű és jóérzésű emberek. 100%-ban támogatják kezdeményezéseinket, amiért mi nagyon hálásak vagyunk. Velük együtt még többet tehetünk. Ez az igaz érték, látni azt, hogy mi minden valósulhat meg egy családi kezdeményezésből, ha az emberek összefognak. A mi életünkben is voltak nehéz időszakok, ezért nagyon fontos része napjainknak, hogy most amikor lehetőségünk van, rá próbáljunk meg másokon is segíteni.
Sok-sok éven keresztül segítitek a gyerekeket, időseket, közösségeket. Ha egy valamit kellene kiemelni, mi a legszebb emléked a munkád során, vagy mire vagy leginkább büszke, ami a leginkább szívet melengető számodra, illetve a csapatotok számára?
Mónika: A számunkra a legmeglepőbb és legértékesebb eredmény a jótékonyság közösséget építő ereje. A legelső Mikulásudvarban családtagjainkon kívül két közeli barátunk vett részt, másfél hónapig építettük az udvart és 5 nap alatt éjszakába nyúlóan készítettünk el saját kezűleg 1600 db csomagot. Ma két hét alatt elkészül az udvar és 2 nap alatt több mint 3.000 db csomagot tudunk elkészíteni a rengeteg önkéntesnek köszönhetően. Vállalkozók csatlakozása lehetővé tette, hogy egy 4.500.000,- Ft értékű kresz parkot összesen 400.000,- Ft-ból építsen meg az alapítvány. A gépi munkát és az alapanyagot is ajándékba kaptuk. Felismerték az emberek, hogy ha néhány napi munkával hozzájárulnak az általunk szervezett ötletek megvalósításához, azzal hatalmasat segítenek nekünk, a támogatottaknak és nem utolsó sorban nagy örömet szereznek saját maguknak. Büszkék vagyunk rá, hogy a mi kis közösségünkhöz egyre többen szeretnének csatlakozni, így olyan dolgokra leszünk képese, amikről az kezdetekkor álmodni sem mertünk volna.
A Te meglátásod, tapasztalataid szerint, segíthetnek a jó példák, a példamutató élettörténetek az életben, hogy sikeresebbek, boldogabbak, eredményesebbek legyünk? Esetleg volt olyan, hogy Téged inspirált más ember, emberek élete, élettörténete, példamutatása?
Mónika: Igen, hisszük, hogy a jó példák másokat is jóra ösztönöznek. Számunkra követendő példakép BÖJTE CSABA Ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása. Ő is nagyon szegény sorból származott és már öt éves kora előtt elveszítette az édesapját. A gyermekkor nehézségei formálták jellemét, mely később ilyen csodálatos érző szívű emberré tette. Csaba testvért a 90-es években Dévára helyezték, ahol először befogadott pár utcagyereket és beköltöztette őket, egy kolostorba, annak ellenére, hogy ezt a román hatóságok nem nézték jó szemmel. Segítette őket, lehetőségeihez mérten gondoskodott róluk
Ma alapítványa 6.000 gyermeknek nyújt segítséget. Nem volt semmije csak a jó szíve és a gyermekek iránti szeretete. Önzetlenségének példája is jól mutatja, hogy a szeretet csodája milyen nagy dolgokra képes. A Zalaegerszegi Patrióta Klub Emléklapjába is az Ő gondolatait választottuk, melyek napról inspirálnak minket: „Nem adhatsz lángot a gyertyának úgy, hogy annak fénye a Te arcodat is ne ragyogja be.”
Vannak-e további már lefektetett terveitek a közeljövőre vonatkozóan Alapítványotokkal, illetve hogyan lehet Titeket támogatni, vagy segíteni Nektek, ha valaki örömmel állna küldetésetek mellé valamilyen formában?
Mónika: Az idei év őszén az általunk eddig a Zalaegerszegi Parkerdőben elültetett 6700 db facsemete mellé – mellyel a résztvevő gyermekek környezettudatosságra nevelését szerettük volna segíteni – újabb 1500 db kerül elültetésre. Állandó támogatottjaink (Zala Megyei Szent Rafael Kórház, Zala Megyei Gondoskodás Egyesített Szociális Intézmény, Zalaegerszeg város összes óvodája, Zalaegerszegi Judo Sportegyesület, Zalaegerszegi Shotokan Karate Egyesület, Zalaegerszegi birkózó SE, ZTE FC labdarúgócsapat, Állatkert, Állatsimogató és Állatotthon a csácsi hegyen, Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány, Hevesi Sándor Színház stb…) idén is számíthatnak ránk.
Ha valaki állandó támogatónk szeretne lenni vállalkozóként kérheti felvételét a Zalaegerszegi Patrióta Klubba. Elérhetőségeink bármelyikén várjuk a magánszemélyek jelentkezését önkéntesnek. Érdemes követni a facebook oldalunkat, ahol az aktuális információk mindig megtalálhatóak. Anyagi támogatást pedig a UniCredit Bank Hungary Zrt-nél vezetett: 10918001-00000099-57180009-es bankszámlaszámunkra tudunk fogadni.
Végezetül Te, aki csapatoddal sok-sok gyermek, illetve család életére vagy pozitív hatással, mit üzennél azoknak, akik hasonló küldetést szeretnének megvalósítani, hogyan kezdjenek hozzá és mi a Ti sikeretek kulcsa?
Mónika: Kell egy olyan ember hozzá, aki nagyon elszánt, és amelyik akadályon sehogy sem tudna átmászni az alatt átássa magát. A mi esetünkben ez az ember a bátyám Zrinszki István, aki nemcsak megálmodta ezt az alapítványt, hanem fáradhatatlanul küzd is érte. Rendkívüli kitartásra van szükség, ami meghálálja magát. Ez nem a mi sikerünk, a kulcs a jó szándékban van, ami igen is él mindenkiben, csak kevesen szánnak arra időt és energiát, hogy egy ilyen közösséget létre hozzanak. Azt javaslom, ne féljenek belevágni, a jó célok megvalósításáért érdemes.
Jelölve az alábbi díjra:
Kiemelt példamutatás a közösségért