Szikra Tehetséggondozó Egyesület

Mint honlapotokon is olvasható, az egyesületeteket olyan szülők alapították, akiknek a gyermekei kilógnak a társadalom normálisnak vélt rétegéből. Mesélnél arról, mi volt az a pont, amikor megfogalmazódott az egyesület létrehozásának szükségessége, hogy kiemelten tudjatok segíteni az autista gyermekeknek és szüleiknek?

Henrietta: Autista gyereket nevelni nehéz. Tehetséges gyereket nevelni nehéz. Mikor ezt a kettőt megkapod az élettől egyben és szembesülsz vele, hogy nincs sehol helye akkor két dolgot tehetsz, bezárkózol és depresszióba süllyedsz, vagy elindulsz a járatlan úton. Mi elindultunk és kerestük a hasonló szülőket, majd nagyon gyorsan már 700-an lettünk az országban. Saját tehetetlenségünk és folyamatos kudarcaink hozták létre a sors-közösségünket, tudtuk, hogy mint szülők nem fogunk tudni eredményesen kiállni a gyermekeink jogaiért és kézzelfogható segítséget nyújtani nekik. Ezért Érd és környéki csapatunkkal Egyesületbe rendeződtünk. Tanulócsoporttal indultunk, 5 gyerekkel, mára több mint 200 gyermeknek tudunk segítséget nyújtani.

 

Egyesületeteknek a Szikra nevet adtátok. Mit fogalmaz meg a „Szikra” kifejezés, miért pont a szikráról neveztétek el az egyesületeteket?

Henrietta: Mi egyrészt azért vagyunk kicsit különcök a mai autizmussal foglalkozó helyek közül, mert mi a gyerekek tehetségére próbálunk építeni és a sikerélményt biztosítani számukra. A Szikra név egy könyv címe, ami nagy hatással volt rám. A története kísértetiesen hasonlított a mienkre. Kiemelkedően tehetséges, mondhatni zseni fiúról szól, aki autizmussal él. A szülein kívül mindenki lemondott róla, de ők az egész életüket feláldozták a gyermekükért és társaikért. Létrehoztak Amerikában egy fejlesztőházat is. Innen a név, ami rengeteg erőt ad nekünk a mai napig. A fiú jelenleg Nobel díj esélyes.

 

Nemcsak a felzárkózásban segítitek a gyerekeket hasonló korú társaikhoz, hanem bizony abban is segítitek őket, hogy ha valamiben kiemelt tehetségük van, akkor az ki tudjon bontakozni és ki tudjon teljesedni. Elmondanád, hogy miként is valósítjátok meg a gyerekek tehetséggondozását, illetve mit takar a mentorprogramotok?

Henrietta: Az Egyesületünkben különféle tehetséggondozói programok is megjelennek, de minden csoportban kiemelt figyelmet szentelnek a gyógypedagógusaink az atipikus tehetségek megtalálására és gondozására. Jelenleg 40 gyermek vesz részt a mentorprogramba, ahol megpróbálunk személyre szabott segítséget nyújtani és a saját érdeklődési körükre építeni. Tehát a lemaradásaikat, szociális nehézségeiket a tehetségükön keresztül fejlesztjük.

 

Egyénileg, illetve csoportosan is foglalkoztok a gyerekekkel. Hogy döntitek el, hogy mi az ideális a gyerek nézőpontjából?

Henrietta: Mivel az Egyesületet is mi szülők hoztuk létre, ezért pontosan látjuk mi hiányzik a rendszerből. Legfontosabb a szülő-gyógypedagógus összhang. Nagyon sok esetben a szakértői bizottság által készült dokumentumok segítenek, de a szülőkonzultáció a döntő. Amikor egy gyermeknél nem tudjuk eldönteni, hogy egyéni, vagy csoportos foglalkozás segítené Őt a legjobban, akkor van erre egy stratégiánk. Egyénivel kezdünk, majd páros és végül csoport. 5 gyógypedagógus segíti a munkánkat, akikre nagyon büszkék vagyunk.

 

Milyen korosztályú gyerekek fordulhatnak hozzátok szüleikkel?

Henrietta: A legfiatalabb kis szikra 2,5 éves és a legidősebb 24.

 

Gyönyörű, hogy nemcsak a gyerekeket, hanem a szülőket is segítitek, hiszen minden hónapban szülőklubot is tartotok, ahová nemcsak az egyesület tagjait várjátok, hanem bárkit, aki autista gyermekeket nevel. Hogy lehet elképzelni egy ilyen szülői klubot és miben nyújtotok segítséget a családoknak?

Henrietta: A Szülőklubunk a napi aktualitásokon már túlnyúl. Havonta hívunk meg szakembereket, akik segítenek nekünk szülőknek az autizmus labirintusából kijutni. A diagnózis kézhezvételétől megfogjuk a szülők kezét és együtt átsegítjük a gyászfolyamatában, majd minden felmerülő problémában segítünk egymásnak. Nehéz, nagyon nehéz, de együtt rendkívül hatékonyan tudjuk egymást segíteni. Létrehoztuk a Szikra könyvtárat, ahol olyan könyveket tudunk továbbadni, amik nekünk segítettek. A szülőklubon önkéntes gyermekfelügyelők is jelen vannak, így ha a szülő nem tudja megoldani, hogy a gyermekre vigyázzon valaki, akkor mi segítünk. De 1 éve lassan, hogy a szülőklubba már online is részt tud venni az a szülő, aki csak otthonról tud csatlakozni.

 

Fantasztikus, hogy még a tinikre is gondoltatok oly formán, hogy Barát Klubot is indítottatok, mégpedig heti rendszerességgel. Mesélnél egy kicsit a Barát Klubról, céljáról, eredményeiről, hogy miért is fontos egy autista gyereknek egy ilyen támogató klub, egy ilyen közösség?

Henrietta: A Barát klub a szívünk csücske, amit Kornél a párom fogalmazott meg anno. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy már 2 korcsoportnak is tudjuk biztosítani. Tavaly 40, idén 70 autista gyermeknek biztosítottuk az ingyenes fejlesztő tábort. És a táborban voltak tini csoportok is, ott történt meg a csoda. 14-15 éves fiatalok, akiknek soha életükben nem voltak barátaik, egymásra találtak. Nem akartuk, hogy ez a tábor után megszűnjön, ezért létrehoztuk az első Barát klubot a 14 év felettieknek, majd a másodikat 11-14 éveseknek. A klubot gyógypedagógus vezeti. Társasoznak, énekelnek, zenélnek, beszélgetnek. Mivel autizmussal élnek, így a szociális-és kommunikációs segítséget megkapják, de mégis egy klubban vannak, ahol mesélhetnek a hetükről, hobbijukról, örömükről, bánatukról. Bázist nyújtunk, ahova szívesen, kötelezettség nélkül jönnek és nagyon szeretik.

 

Egy ilyen komplex küldetést nem egyedül visz véghez az ember. Melyek azok az alapvető, pozitív értékek, melyek mentén felépítitek a csapatotokat és melyek támogatják a Ti sikereiteket, illetve a csapatotok, küldetésetek sikerét? Miért fontosak ezek az értékek a munkátok, akár életetek során?

Henrietta: A legfontosabb alapelvünk a neurodiverzitás, így olyan segítőink vannak akik ezt képviselik. A sikerünk talán az, hogy mi, akik az egyesületet képviseljük egy belső motorral hajtjuk magunkat és egymást. Amit kitalálunk, megvalósítjuk. Nem várunk, hanem véghezvisszük. Sok tagunk van, de az Egyesület motorjai Kornél és én vagyunk.

 

Ha ki lehetne emelni egy-két gondolatot, mit mondanál, mire vagy a leginkább büszke, vagy mi az, ami a leginkább szívet melengető számodra, számotokra az egyesületetek életéből?

Henrietta: A legbüszkébb az ingyenes SZIKRA táborra vagyok, amit tavaly 40, idén 70 autizmussal élő gyereknek tudtunk adományokból biztosítani. Fantasztikus volt megélni a gyűjtést is, a rengeteg támogatást, valamint a tábort, a sok mosolyt, a szülők boldogságkönnyét letörölni. Csodálatos volt.

A másik a fent említett Barát klub.

Utóbbi időben sok díjat kaptunk, abból talán kiemelnék kettőt. 2020-ban megnyertük az ÉV KÖZÖSSÉGI KEZDEMÉNYEZÉSE díjat, valamint az ÉRD KÖZNEVELÉSÉÉRT díjat. Csodálatos volt mindkettő, mert a rengeteg munkát, amit szeretettel beleteszünk értékelték.

 

A Te meglátásod, tapasztalataid szerint, segíthetnek a jó példák, a példamutató élettörténetek az életben, hogy sikeresebbek, boldogabbak, eredményesebbek, összetartóbbak legyünk? Esetleg volt olyan, hogy Téged inspirált más ember, emberek élete, élettörténete, példamutatása?

Henrietta: Nagyon sok példakép mozgolódik előttem és rengeteget segítenek, már csak azzal is, hogy figyelem Őket. Aki jobb, ügyesebb tőle tanulni kell. És tanulunk, tanulunk folyamatosan.

 

Végezetül Te, aki csapatoddal sok-sok gyermek, illetve család életére vagytok pozitív hatással, segítitek őket hétről-hétre, hónapról-hónapra, mit üzennél azoknak, akik hasonló küldetést szeretnének megvalósítani, hogyan kezdjenek hozzá és mi a Ti sikeretek kulcsa?

Henrietta: Rengetegszer kapom meg ezt a kérdést: Hogy csinálod? Válaszom általában, az hogy nem tudom, de élvezem. Én is autista gyermeket nevelek és nagyon nehéz, valahogy a Szikra ad nekem „Én időt”, ha segítek valakinek, akkor feltöltődök. Üzenetem: Csináld, vagy ne csináld! Ha már elkezded, akkor nem adhatod fel félúton! Sok rossz példa is van előttünk, amiből ugyancsak tanulni lehet, hogy mit nem szabad. Sok gonoszsággal és rosszakaróval találkozunk nap, mint nap. Ezeken túl kell gyorsan lépni. Azt hiszem nekünk azért sikerül, mert a célt nézzük és nincs idő megállni. Már felelősséggel tartozunk közel 500 család iránt és felelősséggel tartozunk a gyerekek felé. Nem csak a 200 gyermek felé, akiket hetente fejlesztünk, hanem akiknek bármilyen formában segítünk. Naponta keresnek minket az ország minden területéről és minden kiejtett szónak súlya van. De megéri, mert segíteni jó és a te lelked profitál belőle a legtöbbet.

Megosztom a Szikra mottóját:  ” Ha fölgyújtjuk a gyermekben a veleszületett szikrát, azzal mindig olyan magaslatok felé nyitunk utat, amelyekről álmodni sem mertünk volna.”